Frissítve:

Két magyar rövidfilmpremier a Montreal World Filmfesztiválon

Budapest, 2015. augusztus 25., kedd (MTI) – Vékes Csaba Ál(l)omás és Kovács István Betonzaj című rövidfilmjei is indulnak a csütörtökön kezdődő 39. Montreal World Filmfesztiválon, Észak-Amerika egyetlen A-kategóriás nemzetközi seregszemléjén.

hiba beküldése

A Montreal World a világ tizenöt A-kategóriás fesztiváljának egyike. Ebben az évben 86 ország 465 alkotását tűzi műsorára, a versenyszekciókban 36 világpremier lesz látható; az 1200 benevezett alkotásból összeállított rövidfilm-válogatásba két magyar munkát is meghívtak a szervezők.

A Hámori Gabriella, Lázár Kati és Máté Gábor főszereplésével készült Ál(l)omás című, 13 perces alkotás nemzetközi premierjét versenyen kívül tartják Montreálban – közölte az MTI-vel kedden a Magyar Nemzeti Filmalap.

Vékes Csaba forgatókönyvíró-rendező rövidfilmje a bürokrácia legyőzésének bizarr története: Teri néni ápolónője egy nap holtan találja az idős asszonyt, és nehézségekkel szembesül, amikor a holttestet el akarja vitetni a lakásból, az idős hölgynek ugyanis nincs meg a személyi igazolványa. Az ápolónőnek nem marad más választása, mint Teri néninek új személyit csináltatni.

Az Ál(l)omás a Blue Duck Arts forgatókönyvíró műhely produkciójában, a Médiatanács Huszárik-pályázatának támogatásával készült 2014-ben, operatőre Petrik András volt.

A vizsgafilmek versenyében mutatkozik be Montreálban Kovács István Betonzaj című rendezése. A félórás rövidfilm a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 6×6-os képzése első diplomázó osztályának egyik vizsgafilmje, alkotói Kovács István rendező, Dévényi Zoltán operatőr, Éder Mariann gyártásvezető, Duszka Péter Gábor vágó, Bodnár Wajda Dávid hangmérnök, valamint Rajk László látványtervező.
A Betonzaj főszereplője egy fiatal kickboxoló lány (Sztarenki Dóra), akinek nagy vágya, hogy Németországban folytathassa karrierjét párjával (Mátray László), aki egyben edzője is. A nagy áttörés érdekében meg kell nyernie egy bajnokságot, a felkészülés hajrájában derül ki azonban, hogy terhes, és nem tudja, mitévő legyen.

A Betonzaj a Filmalap támogatásával készült a Filmteam és az SZFE gyártásában a Filmfabriq és a Sparks koprodukciójában.
Ahogy a szervezők már korábban bejelentették, a Montreal World játékfilmes versenyében, szeptember 6-án tartják Szász Attila Félvilág című krimijének világpremierjét. A Kovács Patrícia, Gryllus Dorka, Döbrösi Laura és Kulka János főszereplésével készült film az 1914-ben meggyilkolt hírhedt-híres kurtizán, Mágnás Elza utolsó napjait meséli el.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Kisebb pusztítást okozott egy német városban egy hatalmas fenyőfa szállítása
Berlin - Szállítás közben kisebb pusztítást okozott a dél-németországi Kandern városában hatalmas [...] tovább »
Valószínűleg a legrégebbi kutyaábrázolásra bukkantak régészek Szaúd-Arábiában
Washington - Feltevések szerint a legkorábbi kutyaábrázolásra bukkantak régészek Szaúd-Arábia északnyugati [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. november 19.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Videó: Addig szerencsétlenkedett a motoros, míg végül ripityára törte az üveget
A lehető legrosszabb pillanatban engedte el a markolatot. Ha van pár felesleges perced, üsd el a Failarmy legújabb [...] tovább »
Három ember megölt, majd önmagával is végzett egy francia rendőr
Párizs - Három embert megölt, majd önmagával is végzett egy francia rendőr egy családi konfliktus miatt a [...] tovább »
Foghúzásba halt bele egy orosz kisfiú
Kargaszok - A 9 éves gyereket a nagymamája vitte el a fogorvoshoz, ahol kihúzták a fogát, amit követően a kisfiú [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyíregyházi SN – Megszerezték a békésiek skaplját!
Nyíregyháza - Az első félidő a védekezésről szólt vasárnap este a Continental Arénában. tovább »
Női EHF Kupa – Búcsúzott a Debrecen is
Budapest/Debrecen/Kastamonu - Nem lesz magyar csapat a női kézilabda EHF Kupa csoportkörében, mivel kiesett a Debrecen is. tovább »
Női kézilabda NB I – Fölényesen győzött az Alba Fehérvár
Budapest - Az Alba Fehérvár úgy nyerte meg vasárnapi mérkőzését a női kézilabda NB I-ben, hogy kétszer annyi [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Könnyedén nyert a Szekszárd
Budapest - A Szekszárd a papírformának megfelelően simán legyőzte a Vasast a női kosárlabda NB I vasárnapi [...] tovább »
Női röplabda NB I – Simán nyert a Békéscsaba, nagy csatában a Vasas
Budapest - A címvédő Békéscsaba három játszmában győzött a Gödöllő vendégeként a női röplabda NB I-ben, [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Utolsó másodperces kosárral nyert rangadót a Körmend
Budapest - A második helyezett Körmend hazai pályán komoly hátrányból felállva, az utolsó másodpercben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása