Frissítve:

Két év alatt ötödével csökkent egy átlagos kkv-biztosítási csomag díja

Budapest, 2013. augusztus 5., hétfő (MTI) – Egy átlagos kisvállalkozás ma 20 százalékkal alacsonyabb díj mellett fedezheti biztosítással alapvető kockázatait, mint két éve, 2008-hoz képest pedig a díjcsökkenés eléri a 36 százalékot – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.

A piacon elérhető legolcsóbb és legdrágább biztosítási díj között továbbra is közel két és félszeres a különbség, így körültekintő elemzés után érdemes szerződést kötni – hívja fel az érintettek figyelmét a FBAMSZ.

A díjcsökkenést egyebek mellett azzal magyarázza a közlemény, hogy a kkv-k teherviselő képessége is csökkent.

A FBAMSZ a díjcsökkenést úgy határozta meg, hogy vett egy megyeszékhelyen működő, évi 100 millió forint árbevételű céget, s annak a kockázataira vonatkozó biztosítások díjait vette számba, immár harmadszor.

A vagyon- és felelősségbiztosítást, a géptörés- és üzemszünet-kockázatot, továbbá a cég járműveinek biztosításait is tartalmazó csomag díja most 1 millió 655 ezer forint. Ugyanezeket a kockázatokat a legdrágább biztosító 3 millió 880 ezer forintért vállalja.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Hitelszakértő: nagy érdeklődést válthat ki a bővített csok
Budapest - A BankRáció.hu hitelszakértője szerint nagy érdeklődést válthat ki a december elsejétől [...] tovább »
Ki és hol parkolhat a jövőben?
Debrecen - A miniszter ígérete szerint jövő nyártól már rendesen számláz majd a szemétholding. tovább »
Óriási érdeklődés mellett gördültek a csapágyak a Modern Gyárak Éjszakáján
A negyedik ipari forradalom már a küszöbön áll, ezért a ma és a közeljövő korszerű, „okos” gyárai egy [...] tovább »
Harmadik rekordév lehet
Budapest - A magyar kereskedelmi ingatlanbefektetési piac egy újabb robusztus éves forgalmat mutat. tovább »
Még az idén megkezdi működését a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa
Budapest - Még az idén megkezdi működését a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, ennek hatáskörébe tartozik a [...] tovább »
Orbán: Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll
Budapest - Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll, a következő évtizedben a város történetének [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Bronzérmes lett a magyar csapat a hajléktalanok futball-világbajnokságán
Budapest/Mexikóváros - Magyarország válogatottja bronzérmes lett a Homeless World Cupon, a hajléktalanok [...] tovább »
„Szervezetten és tudatosan kézilabdáztunk„
Ózd - A hétvégén játszották a férfi kézilabda NB I/B, Keleti csoport, 8. fordulóját. tovább »
Fatum-Nyíregyháza – Öt szettlabdáról sem tudták behúzni
Nyíregyháza - Rangadóhoz méltó küzdelemben nyert a házigazda Vasas Óbuda a Fatum-Nyíregyháza ellen. tovább »
Gulyás Vera: ezüstérem, egyéni csúccsal
Debrecen - A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola atlétája második helyen végzett a Volkswagen Verona Maratonon. tovább »
Kisvárda Master Good SE – Jó hír , hogy Isabel sérülése nem súlyos
Kisvárda - Mint arról korábban beszámoltunk, a Kisvárda Master Good SE biztosan nyert az MTK elleni, múlt szerdai [...] tovább »
Szpari – Bence már szeretne labdába rúgni
Nyíregyháza - A Szpari támadója az őszi legjobb meccsén sérült meg korábbi csapata ellen. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása