Frissítve:

Két estén át ünnepel a 10 éves Paddy and the Rats

Paddy and the Rats Paddy and the Rats - © Fotó: onstage.hu
Budapest, Miskolc – Dupla koncerttel zárja jubileumi turnéját a Paddy and the Rats.

hiba beküldése

A zenekar december 14-én és 15-én a budapesti Barba Negrában lép fel, 10 éves pályafutását egy kétnapos szuperbulival ünnepelve. Az eseményre kétféle műsorral és extra showelemekkel készülnek a zenészek – lesz játék, harmonikapárbaj és vendégművészekkel közös produkciók, a banda tagjai ráadásul sört is csapolnak a közönségnek!

Október végén startolt a Paddy and the Rats jubileumi turnéja, melynek során Magyarország legnépszerűbb klubjait vették célba a zenészek. A kerek évfordulót ünneplő eseménysorozatra egy meglepetéssel is készültek: néhány héttel ezelőtt egy vadonatúj klipes nótát jelentettek meg, pályafutásuk legemlékezetesebb pillanataival. A ’Drunk and Fucked Up’ című dal, amit október 31-én, Kaposváron hallhatott először élőben a közönség, azóta minden koncerten előkerült, függetlenül attól, hogy a turné egyes állomásain más-más műsorral álltak színpadra a zenészek.

„Nagyon élvezzük a turnét. Szinte mindenhol telt házasak a koncertek, és az új dal is sikeres, látszik, hogy szereti a közönség, együtt éneklik már velünk. Az utóbbi pár bulira egy játékot is kitaláltunk: a Freedom című számunkat a koncerteken én kezdtem el dobolni, miközben a többiek is hangszert cseréltek, és a végén egy igazi örömzenélés kerekedett az egészből” – mondja Paddy, a banda frontembere.

A jubileumi koncertkörút a budapesti Barba Negrában zárul, ahol december 14-én és 15-én egy két estén át tartó szuperbulival koronázza meg 10 éves fennállását a zenekar. A dupla koncertre a banda kétféle műsorral készül: bár a kötelező slágerek mindkét bulin elhangzanak, a Celtic Night névre keresztelt eseményen főként az ír, folk punk, a Pirate Night alkalmával pedig túlnyomórészt a kalózos nóták lesznek terítéken. A különféle látvány- és pirotechnikai showelemekkel felturbózott estek színpadképe is a tematikáknak megfelelően alakul, két külön világba kalauzolva a közönséget.

„Annyi dalunk van már, hogy úgy gondoltuk, tök jól fel lehetne építeni a két estét úgy, hogy az egyik koncerten a folkosabb, keltásabb, a másikon pedig a kalózosabb dalainkat vesszük elő, hiszen a zenekar alapvetően ezt a két irányt követi” – magyarázza az énekes.

A kétnapos eseményhez vendégművészek is csatlakoznak: december 14-én a Junkies frontembere, Szekeres András és az AWS énekese, Siklósi Örs, másnap pedig a Bohemian Betyars együttesből Szűcs Levente és Muhari Krisztián, illetve az Ocho Macho csapatából Kirchknopf Gergő érkezik, de a banda korábbi tagja, Sonny Sullivan is beugrik egy „harmonikapárbajra”. A rajongók számára jó hír, hogy a zenekar Facebook-oldalán hamarosan elindul egy játék, melynek résztvevői közül néhányan közvetlenül a buli előtt a backstage-ben találkozhatnak a Paddy and the Rats tagjaival. Persze később is lesz alkalom közös koccintásra, a koncerteken ugyanis sört is csapolnak majd a zenészek a közönségnek!

BOON


Pályafutásának eddigi legmozgalmasabb évét zárja idén a Paddy and the Rats
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Kerek évfordulót ünnepel idén a Paddy and the Rats, melynek apropóján nagyszabású koncertkörútra indultak és egy friss nótával is előrukkoltak a zenészek. Az új dalhoz egy szöveges klip is készült, a zenekar 10 éves történetének legemlékezetesebb pillanataiból váloga...



További hírek a Zene kategóriából
Új és régizene a templomban
Debrecen – Harmadnapra feltámadok címmel adott koncertet a tizennégy tagú Gemma Énekegyüttes vasárnap délután [...] tovább »
Kamara Virtuózok – Pénteken kezdődik az új évad
Budapest - Pénteken kezdődik a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű [...] tovább »
Hova menjünk, mit csináljunk? – Májusi programajánló napról napra
Miskolc - Nem tudja, hogy mit csináljon májusban? Összeszedtük megyénk legfontosabb programjait, válogasson kedvére! tovább »
Figaro a hallgatókkal: különleges előadás a Csokonai színpadán
Debrecen - A zeneművészeti kar opera-master szakos hallgatói mutathatják be tehetségüket. tovább »
Harminckét Beethoven-szonáta Debrecenben
Debrecen - Május 7-én indítja a Debreceni Egyetemen a Beethoven születési évfordulójának emléket állító [...] tovább »
Válogatás a közeli napok legnagyobb megyei bulijaiból
Hajdú-Bihar - Ezen a héten is remek zenei programok várják a bulizni vágyókat. A klubkoncertek mellett a tavasz [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása