Frissítve:

Készül Debrecen smart city stratégiája

A Hal köz mélygarázsában 2018 júniusában mutatták be az új parkolási rendszert A Hal köz mélygarázsában 2018 júniusában mutatták be az új parkolási rendszert - © Fotó: Matey István
Debrecen – Jelenleg Debrecenben fut Magyarországon az egyik legnagyobb okosváros pilot projekt.

hiba beküldése

Debrecen három éve foglalkozik behatóan a smart city megoldásokkal, a legtöbb projekt a közlekedés terén van, de fókuszterület a digitális írástudás, az energetika, illetve a társadalmasítás – mondta el Mátyus László, az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ Smart City szakértője a Világgazdaság konferenciáján. A digitális írástudásra azért is van szükség, mert nincs okos város okos lakosság nélkül, szükség van egy befogadó közegre, amely használni is tudja a megoldásokat – hangzott el.

A városban erős a gazdaságfejlesztés, nagy beruházások vannak folyamatban, így ha nem foglalkoznak kiemelten az okos megoldásokkal, az néhány éven belül nagy gondot okozhat”

idézte a napilap Mátyus Lászlót.

A legnagyobb fejlesztések a közlekedést érintik, 2016-ban elkészült a város intelligens kamerarendszerének terve, és most folyamatosan építik ki. Vannak a városban dinamikus közlekedési lámpák, jegykiadó automatákat helyeztek el az új villamosvonal mentén, ingyenes wifi érhető el a villamosokon és két trolibuszon. Elindult az e-jegy online vásárlási lehetősége, ami az új típusú személyi igazolvánnyal érhető el.

Mátyus László, az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ Smart City szakértője | Fotó: Móricz-Sabján Simon

Debrecenben helyezték üzembe az országban az első intelligens zebrát, amely különböző szenzorokkal érzékeli a gyalogosokat, és jelzi az autósok számára. A városban összesen már hét helyen van ilyen gyalogosátkelő, országszerte pedig harminc működik. Tavaly nyár óta üzemel kerékpár-számláló, egy egyetemi pilot keretében már van okos kerékpárzár, és egyetemi közbringa is elérhető négy dokkolóval. A városban a zárt parkolást segítő Rollet nevű applikáció tavaly nyár óta érhető el. Együttműködést kötött Debrecen a Waze-zel, ennek köszönhetően nagyon sok adathoz jutnak hozzá a közlekedők arról, hogy alakul a forgalom, és mit lehetne másképp csinálni – írja a Világgazdaság.

Most készül Debrecen smart city stratégiája, bővítik a kamerarendszert és az intelligens gyalogosátkelő-hálózatot. Ezentúl szeretnének létrehozni okos kerékpárutakat is, és idén már elérhető lesz a Google Maps-en kerékpáros navigáció is – fűzte hozzá Mátyus László.



További hírek a Debrecen hírei kategóriából
Kovács Roland nagy esélye
Debrecen, Nagyhalász - A Speedwolf Debrecen versenyzője is nyeregbe pattan az Eb Challengen. tovább »
Változik a közlekedés a hétvégi nagyvásár miatt
Debrecen - Tavaszi kirakodóvásárt rendeznek május 10. és 12. között Debrecenben, a Böszörményi úton. A [...] tovább »
Kitüntették a magyar labdarúgó szakembert
Debrecen, Frosinone - Az olasz-magyar utánpótlás programokban végzett munkáját ismerték el. tovább »
Ismer panelhű családot? Most jelentkezzen!
Debrecen - Jelképes vezetéknévvel, de valós élményekkel és családi történetekkel keresi a Modem [...] tovább »
Rég volt debreceni női bajnoka a muay thai-nak
Debrecen - Pallás Szimonetta, a DVSC bokszklub korábbi magyar bajnok, ifi Eb- és Bocskai-ezüstérmes bunyósa, aki [...] tovább »
Olvasóköri tagok tavaszi találkozója
Debrecen - Debrecenben tartották az Olvasókörök Országos Szövetsége tavaszi találkozóját és közgyűlését. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása