Frissítve:

Késelés a zártkörű bálon Hidvégardóban

A béke szigeteként ismertük eddig a szlovák határszéli Hidvégardót. Minden okunk meg is volt erre, hiszen az utóbbi időszakban szépen gyarapodott a település, aki régen nem járt ott, az rá se ismerne.

hiba beküldése

Nem kis része van ebben annak, hogy az önkormányzat az elmúlt időszakban 16 nyertes pályázattal büszkélkedhet. Most viszont derült égből villámcsapásként azzal került be Hidvégardó a híradásokba, hogy szombat éjjel a falunapi zártkörű bálon négy helyi embert is megkéseltek.
Szabadtéri balhék
Az események egyik – neve elhallgatását kérő – résztvevője szerint a rendezvény szervezője nem az önkormányzat volt, hanem egy hidvégardói magánszemély. Korábban már a szabadtéri bulikon előfordultak balhék, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a művelődési házban zártkörű összejövetelt tartanak június 2-án. A szendrőirendőrök voltak itt biztosítani, de közben tettek egy kört a községben. Éjfél után a nagyteremből többen is kimentek az előtérbe a friss levegőre beszélgetni, cigarettázni. Három tornanádaskai férfi be akart menni szórakozni, de a rendezők nem engedték be őket. Szóváltás támadt, ami tettlegességgel végződött. Előkerült a bicska, az egyik tornanádaskai férfi szurkálni kezdett. Néhány perc múlva megérkezett a mentő és ellátták a négy sérültet. Megjöttek körútjukról a rendőrök is és a kerékpárral távozó három embert elfogták a határ közelében a hegy alatt. A Miskolcra a megyei kórházba induló szirénázó mentőautó megállt mellettük és az azonosításuk is megtörtént a sértettek által. A három tornanádaskait bevitték az Edelényi Rendőrkapitányságra. A mentő utasai közül kettőt hazaengedtek már Miskolcról. A harmadik hidvégardói három szúrást kapott, amelyből az egyik 7 cm mélyen hatolt be, még jelenleg is kórházban van.

Komenda Illés, az Edelényi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője megerősítette információinkat. Elmondta lapunknak, hogy a zártkörű rendezvényre be akaró menni három férfi és a rendezők vitája garázdasággá fajult. Egyikük kést rántott és 3 embert megsebesített. Mindhármat sikerült elfogni és csoportosan elkövetett garázdaság bűntettében indult eljárás és indokolt a szakértői vélemény beszerzése is.




További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Fotók: Zongoraverseny és tavaszi áldozat
Miskolc - Brahms: 1. zongoraversenye és Sztravinszkij: Tavaszi áldozat című zeneműve csendült föl hétfő este 7 [...] tovább »
A Rákócziakról a Rákóczi-várban
Szerencs - A kormány 2019-et II. Rákóczi Ferenc emlékévvé nyilvánította. Ehhez kapcsolódva tartott előadást a [...] tovább »
Új Nemzeti Kiválóság Program
Miskolc - Plusz források biztosításával segítik a felsőoktatási intézmények szemléletváltását. tovább »
A pénzét és a cipőjét is elvette a fiúnak az ónodi rabló Tiszaújvárosban
Ónod, Tiszaújváros - Szerencsére egy napig sem örülhetett a zsákmányának. tovább »
Hat perc alatt azonosították a miskolci táskatolvajokat
Miskolc - Egy fiatal nőt és két fiatalkorú társát gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy ellopták egy idős nő [...] tovább »
Üzletekből lopott az utazó tolvaj
Debrecen, Miskolc, Onga - Üzletszerűen elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nincsen ünnep sport nélkül
Újfehértó - A fiatalok következő versenyét május elsején rendezi meg a sportember. tovább »
Lábtenisz után jöhet a tenisz Mezőnyárádon
Mezőnyárád - Első alkalommal szervezett Lábtenisz Bajnokságot a Mezőnyárádi Sportegyesület. tovább »
Súlyemelők találkoztak Kazincbarcikán
Kazincbarcika - Idén negyvenöt esztendős a Kazincbarcikai VSE súlyemelő-szakosztálya. tovább »
Befejezi az MMA-legenda: Conor McGregor visszavonul
A jelenleg eltiltását töltő ketrecharcos kedd reggel jelentette be, felhagy a sportággal. tovább »
Medikusok küzdelme Debrecenben
Debrecen - Három nap, négy egyetem, öt sportág, egy cél – a Debreceni Egyetem ad otthont a hétvégén a 47. [...] tovább »
Jöhet a rájátszás a megyei másodosztályban
Hajdú-Bihar - Véget ért a megyei II.-es bajnokság alapszakasza, a folytatásban „összeeresztik” a két csoport [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása