Frissítve:

Kérjen elnézést az egészségügyi miniszter

A Fidesz szerint komoly bizalmi válságot okozott az egészségügyben Horváth Ágnes. Sőt a szocialisták között is van olyan, aki úgy ítéli meg, hogy a tárcavezetőnek elnézést kell kérnie, amiért azt állította, hogy Magyarországon minden negyedik pácienst félrekezelik. Minderről szerdán esett szó, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságában. Mikola István (Fidesz) úgy vélte, hogy a miniszter magára haragította az orvostársadalmat. Czinege Imre (MSZP) is osztotta azt a véleményt, hogy Horváth Ágnes kijelentése “fatálisan rosszul megfogalmazott mondat” volt, amelyért elnézést kellene kérnie.

Horváth Ágnes egy olyan felmérésra alapozta azt a parlamentben is elhangzott kijelentését, amely megállapította, hogy 23 százalékban eltérő eredményt mutatnak a boncolási jegyzőkönyvek és az orvosi diagnózisok.

Magyarországon igen nagy eltérést mutat, hogy az elhunyt betegek közül hányat boncolnak fel, vannak kórházak, ahol 10-ből csak egyet és vannak, ahol 7-et – mondta a bizottsági ülésen résztvevő Keller Éva, a Semmelwes Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének igazgatója. A professzor szerint számos módszer van, amellyel össze lehet hasonlítani a kórházak adatait, a hivatkozott felmérés, amely 41 kórház minőségi mutatóit ötvözte egybe, csak egy a lehetőségek közül.

Elmondta, hogy például Amerikában az elhunytak kevesebb, mint 5 százalékát boncolják, mivel ehhez a hozzátatozók hozzájárulása szükséges. Elmondta, hogy a műhibák, illetve az orvosi tévesztések Magyarországon is ugyanazoknál a betegségeknél fordulnak legtöbbször elő, mint a világ szinte összes országában: Ezek a TBC, a tüdőembólia, a szívinfarktus, a vakbélgyulladás és az aneurizma, azaz a vérerőtágulat.

hiba beküldése



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Visegrád Kupa-döntő: A hokilutri nem hozott szerencsét a DVTK Jegesmedvéknek Nyitrán
Miskolc - A HK Nitra nyerte a Visegrád Kupát a kedd este rendezett visszavágó mérkőzésen. tovább »
A vár lovagtermében díjazták a focibírákat Miskolcon
Miskolc - Szombaton este igazán remek környezetben, a diósgyőri vár lovagtermében tartották az MLSZ [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Orosz média: az orosz jégkorong-válogatott több kulcsjátékosa sem szerepelhet az olimpián
Moszkva - Nem szerepel a téli olimpiára meghívandó orosz sportolók listáján az orosz jégkorong-válogatott több [...] tovább »
Jubileum: 25 éves születésnapját ünnepli a triatlon Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Nagyon büszkék a ­Világkupára, és a ­Triatlon Nagyhétre is Tiszaújvárosban. tovább »
Keretbe foglalja a rövidpályás gyorskorcsolyás pályafutását
Debrecen - Ami nem sikerült Kövér Balázsnak versenyzőként, az összejön bíróként. tovább »
„Lepd meg, és próbálj meg támadni!”
Nyíregyháza - Fucsovics Márton korábbi nyíregyházi edzői beszélnek a kosaras és teniszes kezdetekről. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása