Frissítve:

Kereskedelmi kérdésekről tárgyal Kína és Amerika Pekingben

Sanghaj, 2013. december 20., péntek (MTI) – A kétoldalú kereskedelem vitás kérdéseiről és a jövőbeli kapcsolatok irányáról kezdett pénteken egyeztetést Kína és az Egyesült Államok Pekingben.

hiba beküldése

Az amerikai-kínai kereskedelmi vegyes bizottság (JCCT) rendes éves találkozóján amerikai részről Penny Pritzker kereskedelmi miniszter, Michael Froman kereskedelmi biztos és Tom Vilsack mezőgazdasági miniszter is részt vesz.

Vang Jang kínai miniszterelnök-helyettes a találkozó megnyitásán azt emelte ki: a JCCT a világ két vezető nagyhatalma közötti kapcsolatok építésének fontos platformja, a mostani pedig az első egyeztetés, amelyen a márciusban beiktatott új kínai vezetők vesznek részt. Vang azt is hozzátette: a vegyesbizottság nélkül semmilyen fontosabb vitás kereskedelmi kérdést nem tudtak volna rendezni a felek.

A kínai központi televízió, a CCTV híradása szerint ugyanezt emelte ki az amerikai kereskedelmi biztos is. Froman hozzátette: a tárgyalások egy nyitottabb, kevesebb akadállyal terhelt kereskedelmet hozhatnak az országok közt. A világ vezető gazdaságainak kapcsolata a világgazdaság egészére kihat, cél a kiegyensúlyozott és folyamatosan növekvő gazdasági kapcsolat biztosítása – hangsúlyozta a biztos.

Az amerikai kereskedelmi miniszter a szellemi tulajdonjogok, a szolgáltatási szektor liberalizációja, a közbeszerzések és a mezőgazdasági és más piacok elérésének témaköreit érintő kérdések megvitatását javasolta. Kínai részről a megvitatandó témák közt az Amerikából Kínába irányuló high-tech termékek exportjának növelése, a kínai befektetők számára kedvezményes politikák kialakítása és a kínai cégek Egyesült Államok piacáról való kitiltásának kérdése – mint történt ez a Magyarországon is jelen lévő Huawei esetén – szerepelnek.

Az egyeztetés kezdete előtti napon Li Ko-csiang kínai miniszterelnök az egészséges amerikai-kínai kapcsolatok építésének fontosságáról beszélt. A felek között az elmúlt napokban egy Dél-kínai tengeren történt incidens miatt feszült a helyzet, erre is célozván Li reményét fejezte ki, hogy az országok “megfelelően kezelik majd a különbségeket, tiszteletben tartják egymás érdekeit és hosszú távon való gondolkodást helyezik előtérbe”. (A sajtóhírek szerint egy kínai repülőgép-hordozó mellett tevékenykedő amerikai rakétacirkáló és egy másik kínai hadihajó túl közel került egymáshoz, s mindkét fél manőverezésre kényszerült, hogy az ütközést elkerülje.)

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Bejelentette lemondását Tudorel Toader román igazságügyi miniszter
Bukarest - Bejelentette lemondását csütörtökön Tudorel Toader igazságügyi miniszter, miután a kormány vezető [...] tovább »
Folytatódnak a környezetvédők tiltakozó akciói Londonban, Heathrow is a célkeresztben
London - Csütörtökön is folytatódtak a négy napja kezdődött, jelentős közlekedési fennakadásokat okozó [...] tovább »
William Barr: sem Donald Trump munkatársai, sem egyetlen amerikai nem játszott össze oroszokkal 2016-ban
Washington - Sem Donald Trump elnök kampánycsapatának munkatársai, sem egyetlen amerikai állampolgár nem játszott [...] tovább »
Szijjártó: sikeres és folytatódik a gazdaságélénkítő program
Pozsony - Kifejezetten sikeres és folytatódik a magyar kormány gazdaságélénkítő programja a Felvidéken és a [...] tovább »
A késői vacsora és a reggeli kihagyása rontja a szívroham utáni felépülés esélyét
Washington - A késői vacsora és a reggeli kihagyása négy-ötszörösére növeli a halál, egy újabb szívroham [...] tovább »
Nagycsütörtöki ajándékot osztott a brit uralkodó
London - A sok évszázados hagyománynak megfelelően ezüstpénzeket ajándékozott kiválasztott alattvalóinak [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci erszénylabda: nem kamu, kama
Miskolc - Az egyedülálló játék, amit Miskolcon sporttá fejlesztenek. tovább »
Gratulált a sportszerű ellenfélnek
Alsóvadász - Az alsóvadásziak futballistája, Kiss József öt gólt ért el a legutóbbi bajnokin. tovább »
Miskolc Rallye: Újítások és tradicionális elemek
Miskolc - Már készülnek az országos ralibajnokság második futamára, a HELL 25. Miskolc Rallye-ra. tovább »
Monte-carlói tenisztorna – Fucsovics párosban is kiesett
Budapest,Monte-Carlo - Az egyes után párosban is kiesett Fucsovics Márton az 5,2 millió euró (1,6 milliárd forint) [...] tovább »
Kazincbarcikai Ördögök: Gól a ráadásban és arany
Kazincbarcika - A Kazincbarcikai Ördögök férfi floorballcsapata az új évadot az OB I-ben kezdheti. tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Öt magyar a mezőnyben
Budapest - Öt magyar teniszező vesz részt a Hungarian Open elnevezésű, 524 340 euró (165,2 millió forint) [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása