Frissítve:

Kerékpársztrádát terveznek a Ruhr-vidéken

Berlin, 2013. augusztus 16., péntek (MTI) – Biciklisztrádát terveznek a németországi Ruhr-vidéken, a 85 kilométeres szakasz építése 2014-ben kezdődhet el.

hiba beküldése

Németország első “gyorsforgalmi kerékpárútja” a Duisburg és a Dortmund melletti Hamm város közti vidéken épülhet meg a Ruhr-vidéki regionális fejlesztési szövetség (RVR) tervei szerint. A rendkívül sűrűn lakott térségben naponta több mint egymillióan ingáznak, többségük valamely szomszédos városba jár dolgozni, az úthálózat ezért túlterhelt és rendszeresek a dugók.

Ezen a helyzeten segíthet a kerékpársztráda, amelynek kialakításánál a fő szempontok ugyanazok, mint az autópályáknál; legyen minél kisebb a szintkülönbség, minél kevesebb a kanyar, és legyen könnyen megközelíthető, vagyis csatlakozzon az úthálózathoz és a közösségi közlekedéshez. Mindennek leginkább a régió használaton kívüli vasútvonalai felelnek meg, a kerékpáros sztráda így vasúti vágányok helyén épülhet meg. A 110 millió euró (33 milliárd forint) költségvetésű beruházás 2020-ra készülhet el.

A szomszédos Hollandiában már 10 kerékpársztrádát használnak az ingázók, sportolók, kirándulók. A tervek szerint ezeket a szakaszokat tovább építik és összekötik, így egy összesen 675 kilométeres bringasztráda-hálózat alakul ki 2025-re, ha sikerül kormányzati támogatást szerezni a 700 millió eurós projekthez – mondta német hírportálok pénteki beszámolója szerint Bart Christiaens holland szakértő. Hozzátette: a fejlesztés révén 1 százalékkal lehet csökkenteni az autóval megtett kilométerek számát, ami nem tűnik nagy eredménynek, de valójában hatalmas értéket, 1,9 milliárd kilométert jelent, és kimutathatóan kedvező hatása lenne a levegő minőségére és a lakosság egészségi állapotára.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A fiatalok pénzért letennék a mobiljukat
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A fiatalok fele lerakná a telefont vezetés közben, ha egy év után 1000 [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. május 20.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Katalán válság – Lapértesülés: a spanyol kormány megakadályozná a bejelentett új katalán kormány megalakulását
Madrid - Egyelőre nem publikálnák a hivatalos állami közlönyben az új katalán kormány kinevezéséről szóló [...] tovább »
Hercegi esküvő – Az udvar köszönetet mond a hercegi pár üdvözlésére megjelent tízezreknek
London - Köszönetet mondott vasárnap a brit királyi család azoknak a tízezreknek, akik Harry herceg és amerikai [...] tovább »
Rákóczi Szövetség: Dél-Amerikából is érkeztek magyar fiatalok Csíksomlyóra
Budapest - Az idén a Dél-Amerikában élő magyar közösségekből is érkeztek fiatalok a csíksomlyói búcsúra a [...] tovább »
Milliárdokra büntetné a brit kormány a közösségi portálokat, ha engedik illegális tartalmak közlését
London - Több milliárd fontig terjedő pénzbüntetésekkel sújtaná a brit kormány azokat a globális közösségi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A kalapácsvető Halász Bence ezüstérmes Oszakában
Oszaka - Halász Bence ezüstérmet szerzett Oszakában a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) [...] tovább »
Két magyar aranyérem a tornászok Matolay-emlékversenyén
Kiskunfélegyháza - A magyar tornászok a felnőttek között két aranyérmet nyertek a Kiskunfélegyházán rendezett [...] tovább »
Nürnbergi tenisztorna – Stollár főtáblára jutott
Nürnberg - Stollár Fanny a selejtezőben két mérkőzést nyerve főtáblára jutott a nürnbergi salakpályás női [...] tovább »
Vívó vk – A magyar férfi kardcsapat negyedik Madridban
Madrid - A magyar férfi kardcsapat vasárnap negyedik helyen végzett a vívók világkupa-sorozatának madridi állomásán. tovább »
Magyar ezüst a muay thai világbajnokságon
Cancún - Spéth Norbert ezüstérmet szerzett a mexikói Cancúnban rendezett muay thai világbajnokságon. tovább »
Ismét megvédte bajnoki címét az Budapest Exiles
Szeged - Megvédte címét a Budapest Exiles rögbicsapat, mivel az élvonalbeli bajnokság szegedi döntőjében [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása