Frissítve:

Képzőművészeti pályázatot hirdetett a Sziget fesztivál

Budapest, 2015. február 11., szerda (MTI) – Kortárs Kihívás 2015 címmel 100 ezer euró (több mint 30 millió forint) keretösszegű képzőművészeti pályázatot tett közzé az Interart Alapítvány és a Sziget Kft.; a kiírásra az idei fesztiválon bemutatandó szobrokat, installációkat, objekteket, látványos térelemeket várnak több kategóriában.

hiba beküldése

A zsűri által arra alkalmasnak talált munkákkal a tervek szerint augusztus 10. és 17. között a Sziget fesztiválon, majd – az alkotókkal történt egyedi megállapodások szerint – az országban több helyszínen is találkozhat a közönség – mondta el az MTI-nek a pályázat koordinátora.
Gajzágó György közölte: a kiírás célja a kortárs művészet nemzetközi mércéjével mérhető és értékelhető szobrok, installációk, objektek, térelemek megtervezése és létrehozása, valamint már meglévő alkotások nagyközönség előtti bemutatása és népszerűsítése.

A pályamunkák megvalósítására és díjazására rendelkezésre álló keretösszeg 100 ezer euró, ez azonban még szponzori hozzájárulásokkal és céges együttműködésekkel egészülhet ki.

A pályamunkákat független szakmai zsűri értékeli.

Az első kategóriában a Sziget Fesztiválköztársaság szimbólumát keresik, amely szimbolizálja a rendezvény “progresszív nemzetközi szellemiségét, színes világát, életigenlését”. Az alkotás 10 méteres elképzelt magassága mellett legyen logisztikailag kezelhető, és legalább háromszor felállítható alkalmanként 2 hét-3 hónap időtartamra, valamint az esti sötétedés után is érvényesüljön: legyen megvilágítható, vagy tartalmazzon esetleg maga is fényeffekteket – áll a kiírásban. A pályázható összeg ebben a kategóriában művenként legfeljebb bruttó 32 ezer euró.

Színes szobrok és látványos kortárs művészeti installációk megvalósítására művenként maximálisan 20 ezer eurót szán a pályázat. A kiírás szerint a szervezők szabadtéren, például a Sziget ArtZone területén vagy városi köztereken felállítható attraktív, esetleg interaktív, színes, innovatív alkotásokat várnak.

Lehetőség lesz meglévő, korábban készült alkotások megjelenítésére, szerepeltetésére is. A kiírók ebben a kategóriában várják azon alkotók pályázatait, akik szívesen megmutatnák meglévő, még kevéssé ismert, ide illő alkotásaikat a Sziget fesztivál több százezres, túlnyomórészt külföldi közönségének. A pályázható összeg ezeknél a munkáknál egyedi.

Az Artistic design kategóriában olyan művészileg megalkotott, látványosan megtervezett és kivitelezett alkotásokat – például térobjekteket, paravánokat, árnyékoló és eltakaró szerkezeteket, kreatív ülőalkalmatosságokat, sétányvilágító látványelemeket, fényinstallációkat – vár a zsűri, amelyek vizuális és emocionális élményt adnak, és segíti a Sziget közönségét, illetve közterek esetén a városlakókat abban, hogy jól érezzék magukat környezetükben. A pályázható összeg ezeknél a műveknél legfeljebb 20 ezer euró.

A pályázat beküldési határideje március 18.; a bírálók március 27-én választják ki a nyertes alkotásokat.
A részletes kiírás a www.artcenter.hu honlapon érhető el.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Magyarország legszebb birtokait keresik
Budapest - Magyarország legszebb birtoka címéért hirdettek versenyt - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap [...] tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 25. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Hőség – Előbb erősödik a kánikula, majd a hétvégére jelentős enyhülés várható
Budapest - A következő napokban ismét sok lesz a napsütés és melegszik az idő: akár 37 Celsius-fok is lehet. [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. június 25.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Halál, kamion, ügy
Emberi szokás, ahogy különös, hatáskeltő kifejezéssel, szókapcsolattal ruházunk fel dolgokat, ügyeket, [...] tovább »
Szőlőkabóca-veszély fenyeget, védekezzünk!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A megyei kormányhivatalok által végzett felderítés kimutatta, hogy hazánk több [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC: Egy győzelem és egy iksz
Debrecen - A Loki a Michalovce, a Balmazújváros a Honvéd ellen vívott felkészülési mérkőzést a hétvégén. tovább »
Túraautó-vb – Michelisz nyerte a főfutamot Portugáliában
Budapest, Vila Real - Michelisz Norbert nyerte a túraautó-világbajnokság (WTCC) portugáliai futamának második, [...] tovább »
Három magyar arany az ifjúsági és U23-as kajak-kenu Eb zárónapján
Budapest, Belgrád - Három aranyérmet szerzett a magyar csapat a belgrádi ifjúsági és U23-as kajak-kenu [...] tovább »
Strandkézilabda Eb – Negyedik lett a férfi válogatott
Budapest, Zágráb - Negyedik lett a zágrábi strandkézilabda Európa-bajnokságon a magyar férfi válogatott, [...] tovább »
Azeri Nagydíj – Végeredmény, a pontversenyek állása
Budapest, Baku - A vasárnapi Forma-1-es Azeri Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a [...] tovább »
Érdi Mária hetedik lett Kielben
Budapest - A Laser Radial hajóosztályban érdekelt Érdi Mária a hetedik helyen végzett a Kielben rendezett [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása