Frissítve:

Kemény, de sportszerű bekket igazolt a DEAC

Kemény, de sportszerű bekket igazolt a DEAC © Fotó: utehoki.hu
Debrecen – Immár hivatalos: a Debreceni Egyetem jégkorongcsapatában folytatja pályafutását a 26 esztendős Kiss Philip James. A hátvéd az Újpesttől köszönt el a DEAC kedvéért, kontraktusa pedig a következő Erste Liga-szezon végéig, 2020 tavaszáig szól.

hiba beküldése

Csupán néhány napja volt, hogy a szezonzáró beszélgetésünk során David Musial vezetőedzőt arról faggattuk, a következő idényben a DEAC együttesének mely csapatrészeit akarja megerősíteni. A válasz úgy hangzott, hogy elsősorban a védekező szekciót szükséges fejleszteni. Noha biztosak voltunk abban, hogy a vezetőedző és stábja a szezon után sem heverészéssel tölti az időt, arra azért nem számítottunk, hogy alig pár nappal később már úton is lesz az erősítés, Phil Kiss, azaz Kiss Philip James személyében.

Fotó: DEAC

A magyar-kanadai kettős állampolgársággal rendelkező fiatalember 1993. február 2-án Ontario tartományban, Burlington városában született. Az Elite Prospects 2009 óta követi nyomon a pályafutását, akkor kezdett hokizni szülővárosa serdülő együttesében. A 2010-2011-től öt szezont töltött el az Ontario Junior Hockey League csapatainál, majd az egyetemi bajnokság következett. Négy évig volt az NCAA III divíziójába sorolt Curry College játékosa, az utolsó szezonban csapatkapitánya is. Innen igazolt át 2018-ban az UTE ERSTE Ligás együtteséhez. A lila-fehérek színeiben végigjátszotta az elmúlt idényt, főként honfitársa, Kiss-Rusk Jedrick hátvédpárjaként. A szezonban összesen 9 pontot ért el, 3 gól és 6 gólpassz fűződik a nevéhez. Komoly szerepet játszott abban, hogy a lilák a Fradi után a legkevesebb gólt kapták a bajnokság alapszakaszában, az UTE veretlenségi sorozatában –is- rendre első soros hátvéd volt.

A kemény, de sportszerű bekk érkezésétől azt várjuk, hogy védőmunkájával megszilárdítsa a Debreceni Egyetem csapatának hátsó alakzatait. Ellenfélként gyakran keserítette meg csatáraink dolgát, itt az ideje, hogy ezen túl a mieink javára kamatoztassa a képességeit. Kívánjuk, hogy érezze jól magát Debrecenben, és segítse minél több győzelemre új csapatát.

– DEAC –



További hírek a Sport kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása