Frissítve:

Kegyelemmel szabadulhat a börtönből a volt ukrán belügyminiszter

Kegyelemmel szabadulhat a börtönből a volt ukrán belügyminiszter Kegyelemmel szabadulhat a börtönből a volt ukrán belügyminiszter - © Fotó: IM
Ukrajna – Öt másik elítélttel együtt elnöki kegyelemben részesítette Jurij Lucenko ex főrendőrt Viktor Janukovics ukrán elnök.

hiba beküldése

A Timosenko-kormány belügyminiszterét 2012 tavaszán hatalommal való visszaélés, és hivatali beosztás körében elkövetett sikkasztás tárgyában ítélte négy évig terjedő szabadságvesztésre és vagyonelkobzásra az ukrajnai bíróság. Jurij Lucenko abban találták bűnösnek, hogy jogtalanul juttatta állami köztisztviselői beosztásból fakadó előnyökhöz egyik személyi sofőrjét. A kijevi bíróság azt is a volt főrendőr vétségéül rótta fel, hogy a 2008-2009-es években közpénzekből rendezett luxusünnepségeket a belügyi dolgozók szakmai ünnepe alkalmából, melyek összege meghaladta a 643 ezer hrivnyát (átszámítva 17,3 millió forintot).

Kegyelemmel szabadulhat a börtönből a volt ukrán belügyminiszter

Lucenko amnesztiáját számos hazai és európai jogvédő szervezet is szorgalmazta, mivel úgy vélték, hogy politikai megtorlás áldozata lett. Az Európai Unió illetékesei a Timosenko-ügy mellett az ellenzéki Narodna Szamooborona (Nemzeti Önvédelem) párt vezérének bebörtönzésében látták Ukrajna uniós társulásának egyik legnagyobb akadályát.

Az ukrán politikusról időközben az is kiderült, hogy súlyos máj- és hasnyálmirigy-betegségben szenved. Az elmúlt egy év során többször is kezelték emiatt a börtönkórházban. A rossznyelvek szerint az ex főrendőrnek korábban komoly alkoholproblémái voltak. Jurij Lucenko például azt követően vált hírhedté Európa-szerte, mikor belügyminiszterként 2009-ben a frankfurti repülőtéren nem engedték felszállni az egyik Kijevbe tartó gépre, mivel a reptér személyzete szerint ittasan randalírozott.

Viktor Janukovics már több ízben kijelentette, hogy fontolóra venné a kegyelem megadását, amennyiben azt Lucenko írásban kérelmezné, ám hozzá mindeddig nem jutott el ilyen kérvény. Később – az uniós politikusok nyomására – azt nyilatkozta, hogy az egészségi állapotára tekintettel talán mégis fontolóra veszi a volt belügyminiszter idő előtti szabadon bocsátásáról szóló elnöki rendelet aláírását.

– Palkó István –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Kercsi incidens – Porosenko: nem hosszabbítják meg a hadiállapotot, ha nem lesz nagy szabású orosz támadás Ukrajna ellen
Kijev - Nem hosszabbítják meg az Ukrajna tíz megyéjében bevezetett hadiállapotot - a rendkívüli állapot egy [...] tovább »
Hagymakupola és pálmaág a parton
Nizza - A létező legnagyobb ortodox székesegyház található Nizzában, Oroszország határain kívül. tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. december 16.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Igazságügyi együttműködési megállapodást írt alá Magyarország Georgiával
Tbiliszi - Igazságügyi együttműködési megállapodást írt alá Trócsányi László igazságügyi miniszter és [...] tovább »
Az állományszárítás megszűnését okozhatja
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Elutasította a tirám és dikvát hatóanyagok megújítását az Európai [...] tovább »
IHS – Amerikai több kőolajat exportál 2020 végére Oroszországnál
Moszkva - Az Egyesült Államok mintegy két év múlva több kőolajat exportálhat, mint Oroszország. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi röplabda Közép-európai Liga – Hazai pályán kapott ki a Kazincbarcika
Budapest - A magyar bajnok Kazincbarcika hazai pályán 3-1-re kikapott a horvát Mladost Zagreb csapatától a férfi [...] tovább »
Magyar arany a budapesti kopogós pingpong Európa-bajnokságon
Budapest - Zakar Kristóf személyében magyar győztest avattak egyesben a kopogós pingpong Európa-bajnokságon, [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Több mint ötven ponttal nyert a Sopron
Budapest - A címvédő Sopron házigazdaként 51 ponttal legyőzte az ELTE BEAC Újbuda csapatát a női kosárlabda NB [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Magabiztos házigazdák
Budapest - A Diósgyőr, a Szekszárd és a Győr is magabiztosan nyert házigazdaként a női kosárlabda NB I [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Vezetőedzője nélkül is simán nyert a Veszprém
Budapest - A Telekom Veszprém 41-23-ra nyert a Cegléd otthonában a férfi kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén. tovább »
Labdarúgó NB II – Sorozatban negyedszer nyert a Vasas
Budapest - A Vasas FC házigazdaként 4-2-re legyőzte a Budafok csapatát a labdarúgó NB II vasárnapi, 21. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása