Frissítve:

Kedvező éve lesz az idei a szállodáknak a szállodaszövetség szerint

Illusztráció Illusztráció - © Fotó: Molnár Péter
Budapest, 2014. október 24., péntek (MTI) – A szállodaszövetség szerint az idén kedvező évet zárhatnak a magyarországi szállodák, a kedvező trend a belföldi fogalom növekedésével folytatódik – mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSzÉSz) főtitkára az MTI érdeklődésére.

hiba beküldése

Kovács István a nyári szezont értékelve elmondta: az igazi nyári hónapokban – júliusban és augusztusban – a szállodák vendégforgalmának növekedése kissé elmaradt az első fél évben tapasztalttól, de a múlt évinél nagyobb volt. A vendégéjszakák száma júliusban 2,8 százalékkal, augusztusban 3,1 százalékkal nőtt, az első fél évben a növekedés 5,5 százalék volt.

Ismertetése szerint a Balaton környékén a szállodai vendégéjszakák száma júliusban 2,6 százalékkal, augusztusban azonban csak 0,2 százalékkal bővült, azaz a növekedés az országos átlagtól elmaradt. Ebben nyilván szerepe volt az idei esős, a nyaralás szempontjából kedvezőtlen időjárásnak – vélekedett. Hozzátette: ennek tudható be az is, hogy míg júliusban a belföldi vendégéjszakák száma 6,2 százalékkal nőtt a múlt évhez képest, augusztusban 1,2 százalékkal elmaradt attól.

Szólt arról is, hogy a balatoni hotelek átlagos kihasználtsága júliusban 66,1 százalékos, augusztusban 71 százalékos volt, ami az országos átlagot meghaladta.

Megjegyezte: a Balatonon a július és augusztus kereslet szempontjából a csúcsidőszak, a többi hónapban a szállodák kihasználtsága sokkal alacsonyabb. A forgalom bővülése ebben a két hónapban 8-10 százalék között volt, a növekedés mértéke kissé elmaradt az év első felében tapasztalttól.

Országosan a hotelek átlagos kihasználtsága júliusban 62,1 százalék, augusztusban 68,1 százalék volt, a tavalyinál 1,5 százalékponttal magasabb. A bevételek a nyári hónapokban mintegy 10 százalékkal múlták felül a 2013. évit, amiben a forint euró árfolyamának mintegy 5 százalékos gyengülése jelentős szerepet játszott.

A magyarországi szállodák kapacitása 2014 augusztusban összesen 59 391 szoba volt, a tavalyival azonos. A stagnálás véleménye szerint részben a szállodai fejlesztések lassulásával magyarázható. A másik okként említette, hogy nyáron megjelennek a kínálatban szezonálisan, rövid ideig nyitva tartó szálláshelyek – iskolai kollégiumok – is, amelyek az év további részében nem az idegenforgalmat szolgálják.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a hazai szállodákban jelentkező összes vendégéjszaka 41 százaléka, az összes szállodai árbevétel 51 százaléka, a szobaárbevétel 46 százaléka a budapesti hotelekben realizálódott 2014 első nyolc hónapjában.

Az idei, augusztus végéig rendelkezésre álló adatok alapján arra lehet következtetni a főtitkár szerint, hogy folytatódik a forgalom növekedése a következő három hónapban is. A szobafoglaltság idén az első nyolc hónapban 51,9 százalékos volt, ami 1,9 százalékponttal magasabb az előző évinél, a 16 028 forintos átlag bruttó szobaár pedig 6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mértet. Ezek a szállodai mutatók idén a 2007-es, válság előtti értéket biztosan meg fogják haladni, de az inflációt – a költségemelkedést – a növekedés ellenére még nem tudta ledolgozni az ágazat – mondta.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása