Frissítve:

Kecskékkel csalogatja a vendégeket egy japán kávézó

Tokió, 2013. július 13., szombat (MTI) – Mivel a “hagyományos” macska- és kutyakávézók már nem hatnak az újdonság erejével, egy tokiói hely kecskékkel próbálkozik felkelteni a vendégek érdeklődését.

hiba beküldése

A japán főváros forgalmas, fiatalok által kedvelt Sibuja negyedében található Szakuragaoka kávézóban a vendégeket egy fekete és egy fehér, Cseresznye, illetve Csokoládé névre hallgató kecske szórakoztatja. A bolt bejáratánál egy ketrecben tartott állatokkal nemcsak játszani lehet, meg is lehet sétáltatni őket a környéken.

“Az állatos kávézók, ahol kutyákkal vagy macskákkal játszhatott az ember, nagyon népszerűek voltak, de úgy gondoltuk, hogy egy átlagos állat nem keltené fel annyira az emberek érdeklődését, mint egy kecske” – mondta Kavagucsi Rena, a hely főnöke a Reuters hírügynökségnek.

Japánban néhány évvel ezelőtt kezdtek el megjelenni az állatos kávézók, amelyekben a vendégek macskákkal, kutyákkal, nyulakkal játszhatnak italuk elfogyasztása közben. A piac telítődése miatt – és a nem túl szigorú japán állatvédelmi törvényeknek is köszönhetően – azonban mostanában már a szó szoros értelmében egyre vadabb állatos helyek nyílnak: baglyok, sólymok, papagájok, sőt óriáskígyók, tengeri teknősök és különböző gyíkfajok kezdték el benépesíteni Tokió és más japán nagyvárosok kávézóit.

Ezekhez képest a kecskék relatíve konzervatív választásnak tűnnek, de a sibujai kávézó döntése – talán pont visszafogottsága miatt is – sikeres volt. A kávézóba rengetegen térnek be azért, hogy találkozzanak a két kecskével.

“A városban élve nagyon messze vannak az olyan helyek, ahol állatokkal találkozhatok, és csak ritkán van időm elmenni ezekre a helyekre” – mondta egy vendég.

Habár Tokió közepén már a kecskék tartása is komoly áldozatokat követel a kávézó alkalmazottaitól, Kavagucsi a sikeren felbuzdulva extrémebb terveket szövöget: állítása szerint álma egy elefántos kávézó megnyitása, bár vélhetően ehhez még az alapvetően elnéző japán hatóságoknak is lenne egy-két szavuk.

– MTI –

Címkék: , , ,


További hírek a Állatvilág kategóriából
Szülinapi majomtorta
Nyíregyháza - Az Orángutánok Világnapja alkalmából, csemegékkel kedveskedtek az országban csak a Nyíregyházi [...] tovább »
Flashmob a megkínzott állatokért
Nyíregyháza - A békés megemlékezéssel a figyelemfelhívás a céljuk. tovább »
Hucul lovasnapok és patkolókovács verseny Jósvafőn
Jósvafő - Igazán előnyös tulajdonságai a hegyes, nehéz terepen mutatkoznak meg. tovább »
Ausztrál kutatók megoldották annak rejtélyét, miként jelentek meg az első állatok a Földön
Canberra - Az algák hirtelen, gyors elterjedése 650 millió éve volt a katalizátora annak, hogyan terjedtek el az [...] tovább »
A Jobbhorog „kiütötte” az őzetanyai halakat
Őzetanya, Terem - Visszatérő vendége a Horgász, vadász oldalnak a Teremen élő Kópis Gábor, aki ismét [...] tovább »
Ha mindkét boton kapás van…
Nyírpazony, Beszterec - Az egyik kézzel fáraszt, a másikkal pedig bevág az ifjú horgász. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Címvédésre készül a DVTK az új néven futó sorozatban
Miskolc - Véget ért kilenc esztendő után a Magyar Jégkorong Szövetség és a MOL „házassága”. tovább »
Megszületett Salánki László gyermeke
Debrecen - Világra jött pénteken, augusztus 18-án a DVSC edzőjének, Salánki László és bajnokunk, Nagy Tímea [...] tovább »
Vay Ádám: ott leszek az NHL-ben
Budapest - Vay Ádám biztos benne, hogy pályafutása során bemutatkozhat majd az észak-amerikai profi [...] tovább »
Öttusa-vb – Tizenkét magyar indul, Alekszejev és Demeter Gergely duplázik
Budapest - Tizenkét magyar öttusázó vesz részt a jövő hétfőn rajtoló egyiptomi világbajnokságon, amelyen [...] tovább »
Szeptember 15-én nyílik a 21. Budapesti Nagy Sportágválasztó
Budapest - Szeptember 15-én és 16-án rendezik a Merkapt Sportközpontban a 21. Budapesti Nagy Sportágválasztót. tovább »
Kajak-kenu vb – Győzni megy a világbajnokságra Bodonyi Dóra
Budapest - Megtartotta a világversenyek előtti szokásos sajtónyilvános edzését Szolnokon a magyar kajak-kenu [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása