Frissítve:

KBSC: „Nem lesz könnyű dolgunk”

KBSC: „Nem lesz könnyű dolgunk” © Fotó: ÉM
Kazincbarcika – A labdarúgó NB II 36. fordulójában idegenben lép pályára Kazincbarcikai SC vasárnap.

hiba beküldése

FC Csákvár–Kazincbarcikai SC (Csákvár, vasárnap 17.00)

Gálhidi György, a KBSC vezetőedzője: – Egy győzelem mindig jót tesz a játékosok és a szakmai stáb lelkének, így voltunk mi is a hétközi, Siófok elleni hazai siker után. Ugyan a meccs sorsa csak a 94. percben dőlt el, a mi javunkra, már korábban lezárhattuk volna a mérkőzést. A következő két bajnokink nagyon fontos lesz abból a szempontból, hogy a Csákvár és a Győr is ott van mellettünk a táblázaton, így a helyezés az első tízben való zárás vagy az abból való kikerülés miatt lényeges lenne most, és aztán a jövő héten is jól kellene szerepelni. Az utóbbi két idegenbeli meccsünkön nem szereztünk pontot, és úgy egyáltalán kevesebb egységet hoztunk eddig, mint az ősszel, úgyhogy emiatt is győzni szeretnénk. A Csákvár az előző körben egy pontot szerzett Gyirmóton, egy tehetséges fiatalokból álló, szervezett csapattal fogunk találkozni, akik ellen nem lesz könnyű dolgunk.

A KBSC-ben Heil boka-, Somodi ujj-, míg Takács csuklóproblémákkal küzd, így vélhetően egyikük sem lép pályára.

A barcikaiak várható összeállítása: Fila – Palmes, Belényesi, Fótyik, Mikló – Toma, Oltean, Kiss B. – Tóth, Lukács, Kanalos.

ÉM



További hírek a BOON - Sport - NB II. kategóriából
KBSC: „Nehezen vettük fel a ritmust”
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 36. fordulójában idegenben lépett pályára Kazincbarcikai SC vasárnap. tovább »
KBSC: „Inkább a küzdelem dominált, mint sem a szép játék”
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II. 35. hétközi fordulójában hazai pályán szerepelt a Kazincbarcikai SC. tovább »
Labdarúgó NB II – Győzelmével feljutott a Zalaegerszeg
Cegléd - A listavezető Zalaegerszeg hosszabbításban szerzett góllal 2-1-re győzött Cegléden a labdarúgó NB II [...] tovább »
KBSC: „Minden elismerésem a csapatomé”
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II., 34. fordulójában a Vasas ellenjátszott a Kazincbarcikai SC. tovább »
Labdarúgó NB II – Kikapott a Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - Az éllovas Zalaegerszeg kétgólos vereséget szenvedett a vendég Budaörstől a labdarúgó NB II [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Rezes góljával győzött a Nyíregyháza
Budapest - A Nyíregyháza hazai pályán 1-0-ra legyőzte vasárnap a Balmazújvárost a labdarúgó NB II 34. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása