Frissítve:

KASZ: a Tesco újabb 206 dolgozó elbocsátását jelentette be

KASZ: a Tesco újabb 206 dolgozó elbocsátását jelentette be KASZ: a Tesco újabb 206 dolgozó elbocsátását jelentette be - © Fotó: ÉKN-archív
Budapest, 2015. február 26., csütörtök (MTI) – A Tesco a korábbi csoportos létszámleépítési bejelentését kiegészítve újabb 206 munkavállaló elbocsátását jelentette be, amiről szerdán megszületett a megállapodás a helyi szakszervezetek és a munkaadó között. Ezt követően kezdődik a kibővített elbocsátás részleteiről a technikai egyeztetés – mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke az MTI-nek csütörtökön.

Az újabb leépítés a Tesco budaörsi központját, a herceghalmi és a gyáli logisztikai részlegét érinti, a 206 munkavállalóból 150 vezető, 19 ügyintéző és 37 ügyviteli alkalmazott, 44 ember kivételével mindenkinek ajánlanak a cégen belül másik munkalehetőséget, erről az egyeztetés áprilisig tart – közölte a KASZ elnöke.

Sáling József felidézte, hogy korábban a Tesco 560 fő csoportos leépítését bejelentette be boltbezárás miatt, az akkori megállapodásban rögzítették az elbocsátás folyamatát, köztük azt, hogy 350 alkalmazottnak cégen belül helyet találnak. Hogy ebben a folyamatban pontosan hány felmondás, kifizetés lesz az azon is múlik, hogy a felajánlott új lehetőséget hányan fogadják el – tette hozzá a szakszervezeti vezető.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Az Európai Parlament alelnökké választotta Pelczné Gáll Ildikót
Brüsszel/Strasbourg - Az Európai Parlament (EP) egyik alelnökévé választották Pelczné Gáll Ildikó fideszes [...] tovább »
OTP Nyugdíjpénztár: a többség magasabb nyugdíjra vágyik, mégsem takarékoskodik
Budapest - Bár az átlagnyugdíjnál magasabb nyugdíjra vágynak, a magyarok mintegy 70 százaléka nem rendelkezik [...] tovább »
Csak úgy járna a pénz
Finnországban azzal érveltek a feltétel nélküli alapjövedelem (egyelőre csupán társadalmi kísérletnek szánt) [...] tovább »
Hideg idő – Szünetelteti a kikapcsolásokat az Elmű-Émász
Budapest - Az extrém hideg időjárásra tekintettel 2017. január 19. és január 22. között nem kapcsolja ki a 60 [...] tovább »
Nyolc uniós országban 160 millió euró finanszírozáshoz juthatnak innovatív kkv-k
Brüsszel - Az Európai Beruházási Alap (EIF) és az UniCredit Bank garanciamegállapodást kötött, amelynek révén [...] tovább »
Több mint 200 milliárd forintnyi pályázat indul lakóépületek energetikai korszerűsítésére
Budapest - Több mint 200 milliárd forint visszatérítendő támogatás jut lakóépületek energetikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női röplabda Közép-európai Liga – Sima békéscsabai siker
Budapest/Békéscsaba - A Linamar-Békéscsaba három szettben nyert szerdán a vendég cseh Olomouc ellen a női [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Felőrölték a németek a fehéroroszok ellenállását
Budapest/Metz/Rouen/Párizs - A német válogatott hat góllal verte a fehérorosz csapatot a magyar érdekeltségű C [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Fölényes székesfehérvári győzelem
Budapest - A házigazda Alba Fehérvár magabiztos, 12 gólos győzelmet aratott a Budaörs ellen a női kézilabda NB I [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Érvényesítette a papírformát a Szolnok
Budapest/Szolnok - Esélyeshez méltóan fölényesen, 13 góllal nyert szerdán a Szolnok a Nice csapata ellen a férfi [...] tovább »
Férfi vízilabda Eurokupa – Egygólos hátrányban az FTC
Budapest/Herceg Novi - Egygólos hátrányt szedett össze a Ferencváros férfi vízilabdacsapata az Eurokupa [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Körmendi vereség Minszkben
Budapest/Minszk - A Körmend kikapott Minszkben szerdán a férfi kosárlabda Európa Kupa második csoportkörének [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása