Frissítve:

Kásler: 140 ezer diákot érint és 90 milliárd forintba kerülhet a külföldi nyelvi kurzus

Budapest – Évente 140 ezer diákot érint és 90 milliárd forintba kerülhet a 9. és a 11. évfolyamra járó tanulók kétszer kéthetes külföldi nyelvi kurzusa – közölte az emberi erőforrások minisztere kedden budapesti sajtótájékoztatón.

hiba beküldése

Kásler Miklós azt mondta: a kétszer kéthetes, nyelvi környezetben tanulás reális lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy használható nyelvtudásra tegyenek szert.

A miniszter kitért arra: felmérések szerint 2017-ben Magyarországon az emberek 45 százaléka beszélt egy idegen nyelvet a saját megítélése szerint, míg 10 évvel korábban ez az arány 25 százalék volt. Az elmúlt tíz évben tehát javult a magyar emberek idegennyelv-ismerete, azonban még mindig messze elmarad a környező országokban élőkétől.

Megjegyezte: a magyar nyelv “egyedülálló”, “nincsenek rokon nyelvek a környezetünkben”, ezért “nekünk az idegen nyelvek elsajátítása nagy nehézséget okoz”.

A nyelvoktatással foglalkozó szakemberek úgy látják, hogy a nyelvtanulás folyamán a 9. és 11. évfolyamon célszerű nyelvi környezetben gyakorlatot szerezni. Ez alapján született a kormány döntése a kétszer kéthetes kurzusról – tette hozzá Kásler Miklós.

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára elmondta: a program részleteit még nem dolgozták ki, de pályázati rendszert terveznek, amelyben csoportos iskolai és egyéni pályázásra is lesz majd lehetőség.

Közölte: az iskolai csoportok kiutazásánál szempont, hogy a diákokat családoknál szállásolják el, hogy minél több lehetőségük legyen idegen nyelven kommunikálni.

Az államtitkár beszélt arról is: a program eredményességéhez az is szükséges, hogy “az itthon folyó nyelvi képzéseket tartalmilag, módszertanilag olyan helyzetbe hozzák, hogy a gyerekek kellő felkészültséggel tudják kihasználni a kétszer kéthetes” kurzust.

Mint mondta, a középfokú nyelvvizsga megszerzéséhez nagyjából 900 óra nyelvtanulás szükséges, ezt a diákok a közoktatásban megkapják, “mégis el vagyunk maradva az európai átlagtól”. Az eredmények javításához tehát nem az óraszámot, hanem a tanulás hatékonyságát kell növelni, és ebben óriási felelőssége van az idegen nyelvet tanító tanároknak.

A program, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelő beszédében jelentett be, a 2020/2021-es tanévtől indul a kiosztott háttéranyag szerint.

-MTI-



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása