Frissítve:

Kártérítést kér a politikusfeleség által meggyilkolt brit üzletember családja Kínában

Peking, 2013. augusztus 13., kedd (MTI) – Csaknem ötven millió jüan (1,8 milliárd forint) kártérítést követel annak a brit üzletembernek a családja, akit a volt csungkingi párttitkár felesége mérgezett meg 2011 novemberében. Tettéért Ku Kaj-lajt tavaly felfüggesztett halálbüntetésre, vagyis életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.

hiba beküldése

A hírt a hongkongi média a család ügyvédjétől származó információkra, illetve az áldozat édesanyjának a Wall Street Journalban megjelent közleményére hivatkozva közölte. Neil Heywoodnak és kínai feleségének egy 8 és egy 12 éves gyermeke van, úgy tudni, a kínai fővárosban élnek.

Az utóbbi évtizedek legnagyobb belpolitikai botrányát kiváltó gyilkosság miatt börtönbe került a gyilkos asszony és segítőtársa és az ügyet kirobbantó rendőrfőnök is rács mögé került. Ezzel egy időben eltűnt a politikai színtérről Kína egyik jól ismert politikusa, volt minisztere, a 64 éves Po Hszi-laj. Az elsősorban korrupciós vádakra alapozott ügyében a közeli jövőben várható bírósági tárgyalás.

Neil Heywood és a Po család üzleti viszonya, barátsága a nyilvánosság előtt nagyrészt homályban maradt, de ismert, hogy ő volt például az, aki segítette a házaspár fiát, Po Kua-kuát abban, hogy Nagy-Britanniában járhasson középiskolába.

A Ku család volt ügyvédje, Li Hsziao-lin úgy tudja, hogy Heywood családja 30 millió és 50 millió jüan (1,1 és 1,8 milliárd forint) közötti kártérítést szeretne. Ez már tavaly felvetődött, de állítólag eredmény nem született az ügyben. Az ügyvéd megjegyezte, Ku Kaj-lajnak (már) nincs vagyona. Az egyeztetések tovább folytatódnak.

A brit férfi édesanyja, Ann Heywood a minap a Wall Street Journal című amerikai lapban csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a kínai hatóságok “diszkrét megkeresése” ellenére nem történt érdemi fejlemény az ügyben.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Rétvári: a világ szegényein nem a migrációval lehet segíteni
Vác - A világ szegényein helyben kell segíteni, erre az Európába telepítés, a migráció nem megoldás - [...] tovább »
Látássérült gyerekeknek fejleszt Braille-építőkockákat a Lego
Billund - Látássérült és vak gyerekeknek fejleszt speciális építőkockákat a Lego, hogy segítségükkel [...] tovább »
Császárpingvin-fiókák ezrei vesztek a tengerbe egy viharban
London - Császárpingvin-fiókák ezrei fulladtak a tengerbe, amikor egy vihar összetörte az otthont adó [...] tovább »
Minden eddiginél búsabb és dühösebb a világ egy nagyszabású felmérés szerint
New York/Budapest - Minden eddiginél búsabbak, dühösebbek az emberek szerte a világon, jóval inkább tele [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Felerősödött az illegális migráció Szlovéniában
Zágráb/Ljubljana - Felerősödött az illegális migráció Szlovéniában, a hatóságok egy nap alatt 58 [...] tovább »
Anthony Burgess Gépnarancsának eddig ismeretlen folytatása került elő
London - Anthony Burgess Gépnarancs című regényének eddig ismeretlen folytatása került elő az angol író [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Budapesti tenisztorna – Györe negyeddöntős
Budapest - A szerb színekben versenyző Györe László (Laslo Djere) bejutott a negyeddöntőbe az 586 140 euró [...] tovább »
Férfi röplabda Extraliga – Növelte előnyét a bronzcsatában a Kaposvár
Kaposvár - A Kaposvár kiélezett mérkőzésen, öt játszmában legyőzte a vendég Kecskemétet, s ezzel 2-0-ra [...] tovább »
Bognár Kristóf újabb két évig a DEAC-ban
Debrecen - A DEAC kosárlabda szakosztályának vezetősége a héten megállapodott Bognár Kristóffal a [...] tovább »
Asztalitenisz-vb – Spanyol érem férfi párosban
Budapest - A hetedik helyen kiemelt Ovidiu Ionescu, Alvaro Robles román, spanyol duó bejutott az elődöntőbe férfi [...] tovább »
Budapesti tenisztorna – Három meccslabdáról esett ki az első kiemelt Cilic
Budapest - Az első helyen kiemelt Marin Cilic meglepetésre kiesett a nyolcaddöntőben az 586 140 euró (184,6 millió [...] tovább »
A Lech vinné Varga Kevint?
Debrecen - A tenpoznan.pl azt tekintette végig, kik lehetnek az egyik legnevesebb lengyel klubcsapat, a Lech Poznan [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása