Frissítve:

Karinthy 70

Karinthy 70
Rokonok, barátok, pályatársak köszöntötték Magyarország legrégebb óta regnáló színidirektorát, a szeptember elsején 70 éves Karinthy Mártont. Bár a gálaműsor meglepetés volt, Karinthy elárulta, akadt néhány árulkodó jel, hogy fel fogják köszönteni.

hiba beküldése

  • Rokonok, barátok, pályatársak köszöntötték Magyarország legrégebb óta regnáló színidirektorát, a szeptember elsején 70 éves Karinthy Mártont.

Bár a gálaműsor meglepetés volt, Karinthy elárulta, akadt néhány árulkodó jel, hogy fel fogják köszönteni. Utoljára 60 éves korában érte hasonló meglepetés, és az azóta eltelt 10 év pillanatok alatt elrepült. Azt is elmondta, hogy szereti, ha felköszöntik, de amikor azt több száz ember teszi, azzal nehezen tud egyszerre megbirkózni. Az eseményen többek között részt vett Kováts Adél, Galambos Erzsi, Szilágyi Tibor, Hüvösvölgyi Ildikó, Hámori Ildikó, a gálaműsor rendezője Böhm György, Bencze Ilona, Gyémánt László, Pápai Erika, Balázs Andrea, Egri Kati és Egri Márta, Schmied Zoltán, Zsurzs Kati, Peller Károly, Németh Kristóf, akik közül jónéhányan felolvastak részleteket Karinthy Márton könyveiből és naplójából.

Szeptember 29-én kerül sor a teátrum új évadjának első bemutatójára – amely Magyarországon ősbemutató – Laurent Baffie: Lököttek című komédiájára. A darabot Kelemen József rendezésében láthatják a nézők.

Fotó: Gabaworks



További hírek a Budapest kategóriából
„Az őszinte beszélgetés kulcsa az empátia és a hitelesség”
Nemrégiben jelent meg Jakupcsek Gabriella legújabb könyve Nagy levegő címmel a Jaffa Kiadó gondozásában, [...] tovább »
Rakonczay Gábor újabb expedícióra indul
Január 20-án veszi kezdetét Rakonczay Gábor magyar hajós legújabb kalandja, aki ezúttal egy SUP-pal, vagyis [...] tovább »
Több támogatást kapnak az 1-es típusú diabétesszel élők
Jelentős támogatást kapnak januártól az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeket nevelő családok és [...] tovább »
Zenés Bach-családfát elevenít meg az Anima Musicae Kamarazenekar
B. A. C. H. címmel indított koncertsorozatot az Anima Musicae Kamarazenekar, Dinyés Soma [...] tovább »
Idén már nyolcan haltak meg lakástűzben
A tűzvédelemre, valamint az elektromos- és fűtőberendezések körültekintő használatára hívta fel a figyelmet [...] tovább »
Évekkel fiatalíthatja meg a vérkeringést a maratonfutás
A maratoni távra való felkészülés és a táv lefutása javítja az először indulók egészségét, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása