Frissítve:

Karácsony előtt egybekel a Pitt-Jolie páros?

Még karácsony előtt esküvőt tervez Brad Pitt és Angelina Jolie. A hollywoodi álompár Dél-Afrikában, egy Johannesburg mellett fekvő kis faluban kelhet egybe – írja szombati számában a dél-afrikai Saturday Star. A sztorit címlapon hozó újság úgy tudja, a kis falura a pár jóbarátja, az amerikai beszélgetőműsorok koronázatlan királynője, Oprah Winfrey hívta fel Pitt és Jolie figyelmét. A tóksó-díva a Johannesburg mellett 40 kilométerre lévő Henley-on-Klipben egy lányiskolát hozott létre tehetséges, de nehéz sorsú gyerekek számára.

Az újság információt a helyi rendőrség nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta. Közleményben tudatták, hogy nem tudnak semmit, de ha tudnának, biztonsági okokból akkor sem mondanának semmit.

A Saturday Star mindenesetre már a lehetséges vendégeket találgatja. Biztosra veszik, hogy a sztárpár barátai közül mindenképpen eljön a legújabb James Bond, Daniel Craig, Madonna és férje Guy Ritchie, illetve a színész kolléga, George Clooney. Természetesen a helyet kitaláló Oprah Winfrey sem hiányozna a partiról – írja a lap.

Pitt és Jolie közös gyerekük, a májusban megszületett Shiloh Nouvel világra jövetele előtt hosszabb ideig időzött Namíbiában, a Dél-Afrikával szomszédos afrikai országban.

hiba beküldése



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Magyar-észt – Dzsudzsák nem került a kezdőbe
Budapest - A karszalagot így az őszi találkozókhoz hasonlóan Szalai Ádám viseli majd. tovább »
Olimpiai bajnok vízilabdázók díszkövet kaptak az Egri Csillagok Sétányán
Eger - Négy egri kötődésű vízilabdázó, Biros Péter, Szécsi Zoltán, Madaras Norbert és a 2004-ben elhunyt [...] tovább »
Sakkvilágbajnoki döntő – Ötödször is döntetlen
London - Az első négyhez hasonlóan a csütörtöki, ötödik parti is döntetlennel zárult az egymillió dollár [...] tovább »
Női röplabda Extraliga – Szombathelyen nyert az Újpest
Szombathely - Az Újpest a Haladás vendégeként 3-1-re győzött a női röplabda Extraliga csütörtöki játéknapján. tovább »
Edzőmérkőzés Mezőkövesden
Mezőkövesd - Szerda délután zártkapus, 120 perces edzőmérkőzést rendeztek Mezőkövesden, ahol NB I-es csapatok [...] tovább »
A bennmaradásért harcolhat a magyar labdarúgó válogatott
Budapest - A csütörtöki, észtek elleni győzelem a harmadik vonalban tarthatja a magyar válogatottat. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása