Frissítve:

Kaposváron a hét végén mohácsi busók is segítenek elűzni a telet

Kaposvár, 2014. február 4., kedd (MTI) – Kaposváron a pénteken kezdődő farsangi napokon most először Mohácsról érkező busók hada is segít elűzni a telet. A Duna parti városból csaknem félszázan érkeznek a somogyi megyeszékhelyre a szombat délutáni maskarás felvonulásra.

hiba beküldése

A busók és a maskarások mellett fánkkal, borral, táncházzal és félmaratoni futóversennyel várják a kaposváriakat és a többi vendéget a pénteken kezdődő háromnapos farsangi vigadalomra, amely a szervezők ígérete szerint a néphagyományok őrzése mellett számos újdonsággal szolgál.

Jágerné Katona Zsuzsanna, az önkormányzat kulturális referense a rendezvényt beharangozó keddi sajtótájékoztatón kiemelte: a helyi néphagyományokhoz és Csokonai Kaposvárhoz kötődő vígeposza köré szerveződő programokat – a Kaposvári Dorottya és Farsangi Napok elnevezésű rendezvénysorozatot – az idén immár 39. alkalommal rendezik meg.

Ez is bizonyítja, hogy az országosan ismert, minden évben sok vendéget vonzó patinás rendezvény képes a megújulásra – tette hozzá.

Farkas Henrietta, a rendezvény főszervezője arról számolt be, hogy a pénteki nyitónap újdonsága, hogy most először szerveznek farsangi mulatságot középiskolásoknak, amelyen kiválasztják a legcsúfabb Dorottyát.

Szombaton a Tarkabarka farsang a gyermekeknek nyújt szórakozást, a városrészek pedig bormustrával és fánksütéssel mutatkoznak be, az extrém sportok kedvelőinek pedig az akadályokkal tűzdelt lakótelepi futást ajánlják. A város főterén napközben hagyományőrző csoportok, bolondesküvő és egy első alkalommal megrendezett rönkhúzó verseny szórakoztatja majd a közönséget a maskarások, valamint Karnevál herceg és Dorottya érkezéséig. A télűzés este dedabábú égetéssel, majd a Somogy és a Juhos együttes közös táncházával folytatódik.

Vasárnap a mozgásé lesz a főszerep. Péter Attila szervező tájékoztatása szerint a Kaposvár dombjai elnevezésű félmaratoni futóversenyre már több mint félezren jelentkeztek.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása