Frissítve:

Kamionos gyorsulási versenyt rendeztek Szegeden

Szeged, 2013. július 21., vasárnap (MTI) – Kamionok dübörgésétől volt hangos vasárnap Szeged belvárosa, de nem a Balkán felé tartó tranzitforgalom tért vissza a csongrádi megyeszékhelyre, hanem kamionos gyorsulási versenyt tartottak a Huszár Mátyás rakparton.

hiba beküldése

Az immár huszonharmadik alkalommal megrendezett Nemzetközi Kamionos Country Találkozó zárórendezvényén – a szervezők becslése szerint mintegy nyolcezer érdeklődő előtt – próbálták ki a vállalkozó szellemű sofőrök, mit tudnak kihozni járműveikből.

A kettesével rajtvonalhoz álló versenyzők több tucatnyi futamban mérték össze ügyességüket és kamionjuk erejét. Az álló helyzetből startoló versenyzőknek ötszáz méteres távot kellett megtenniük, a legjobbaknak ez kevesebb mint 15 másodperc alatt sikerült. A hat, nyolc, tizenkét hengeres motorral fölszerelt vontatók a rövid versenytávon akár másfél, két liter üzemanyagot is elégettek.

A versenyen kiderült, nem minden az akár hatszáz lóerőnél is erősebb gépeken múlik, sokat számít a sofőr rutinja és az, miként kezeli a kuplungot és a sebességváltót. Az ugyanis bebizonyosodott, az automataváltós járművel rajthoz álló versenyzőknek nem sok babér terem ebben a versenyszámban, a technika ugyanis “túl komótos” az ember irányította mechanikus váltókhoz képest.

A rajthoz álló járművek között akadt 140 lóerős platós teherautó éppúgy, mint “csőrös” amerikai kamion, ez utóbbi 16 ezer köbcentis motorja 600 lóerős teljesítményű, akár 80-100 tonna vontatására is képes, 100 kilométeren pedig 50 liter gázolajat fogyaszt.

Az esélyegyenlőség érdekében a versenyzők eredményeit három kategóriában értékelték, 500 lóerő alatti, illetve fölötti teljesítményű vontatók, valamint platós teherautók. Az abszolút első helyet az örkényi Báder-Nagy Attila szerezte meg mechanikus váltós, 380 lóerős Iveco Turbostar kamionjával.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Nyírbátori FC – Mintha mi sem történt volna az ősszel
Nyírbátor - A nyírbátori játékosok jó hangulatban vetették bele magukat a munkába. tovább »
Nemet mondott Szalai a többmilliós ajánlatra
Hoffenheim - Török sajtóhírek szerint a Galatasaray konkrét ajánlatot tett Szalai Ádámnak, ám a csatár [...] tovább »
Férfi röplabda Közép-európai Liga – Vendégként kikapott a Kazincbarcika
Budapest/Kamnik - A magyar bajnok Kazincbarcika 3-0-ra kikapott a szlovén Calcit Volley Kamnik vendégeként a [...] tovább »
Hiába keresték a Salát szállító kisrepülőt
Wales - Kíméletlen időjárás nehezítette a Franciaországból Walesbe tartva eltűnt kisrepülőgép keresését, [...] tovább »
Hárman versenyben
Lausanne - Az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) döntése alapján Göteborg, Minszk és Lengyelország sziléziai [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 4/1. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Csíptek a böszörményi Darazsak
Hajdúböszörmény, Nyíradony - Nyíradonyban, a Harangi Imre Rendezvénycsarnokban rendezték meg múlt hétvégén a [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása