Frissítve:

Kajakosok pozitív drogtesztje – Csipesék augusztusban visszatérhetnek

Csipes Tamara és Dombvári Bence Csipes Tamara és Dombvári Bence
Budapest, 2015. május 22., péntek (MTI) – A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) fellebbviteli bizottsága a drogteszten megbukott Csipes Tamara és Dombvári Bence ügyében pénteken egyrészt helyben hagyta az első fokú fegyelmi döntést abban a tekintetben, hogy a versenyzők idén ne képviselhessék Magyarországot nemzetközi versenyen, viszont olyan határozatot hozott, amely lehetővé teszi, hogy az augusztus végi országos bajnokságon már indulhassanak a kajakosok, akiknek a szervezetében kokain nyomaira bukkantak egy áprilisi ellenőrzés során.

Az MKKSZ közleménye szerint a másodfokon eljáró testület kimondta: a fegyelmi vétség súlya alapján nem lát lehetőséget arra, hogy eltiltás helyett enyhébb büntetést alkalmazzon, azonban mérlegelte azt a tényt, hogy “a két sikeres sportember folytatni szeretné pályafutását és lehetőség szerint részt venne a riói olimpián”.

“A két sportolót a másodfokú eljárás eredményeként az MKKSZ augusztus 23-ig a versenyzéstől eltiltotta, december 31-ig pedig megvonta a sportolóknak adható kedvezményeket és juttatásokat. Így nem indulhatnak az idei válogatóversenyeken és december 31-ig nem lehetnek a válogatott keret tagjai.” – áll a közleményben, amely kiemeli, hogy a bizottság enyhítő körülményként értékelte, hogy a két kajakos ellen korábban nem volt sportfegyelmi eljárás, a sportolók az eljárás során megbánást tanúsítottak, valamint azt a tényt, hogy “a szövetség sportfegyelmi eljárásán kívül magatartásuk miatt más joghátrány is érte őket”.

A büntetés enyhítésével Csipesnek és Dombvárinak lehetősége nyílik arra, hogy rajthoz álljon az augusztusi ob-n és jó eredmény elérése esetén újra bekerülhessen a jövő évi nyári olimpiai játékokra készülő téli válogatott keretbe.

A Honvéd két kajakosát múlt hétfőn első fokon 10 hónapra tiltotta el a szövetség fegyelmi bizottsága az MKKSZ versenyein való részvételtől, de mindketten enyhítésért fellebbeztek. Az idei válogatókon nem indulhatnak, így nem lesz esélyük bekerülni az augusztusi, milánói, olimpiai kvalifikációs világbajnokságra utazó csapatba sem. Mivel azonban a riói kvóták a nemzeteknek szólnak, visszatérésük után mindketten kiharcolhatják az olimpiai indulást.

A pozitív drogteszt – felkészülési időszakban – nem minősül doppingvétségnek, ezzel együtt a két sportolót kizárták a válogatottból és megvonták tőlük a juttatásokat. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége is úgy döntött, hogy felfüggeszti a kajakosok mindennemű anyagi támogatását.

A 25 éves, ötszörös világbajnok Csipes Tamara 2011-ben az év sportolónője volt, a 22 esztendős Dombvári Bence pedig nyert már ezüst- és bronzérmet is vb-n.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Jégkorong MOL Liga – Az Újpesttel küzdenek a miskolciak az elődöntőben
Budapest/Debrecen/Miskolc, 2017. február 27., hétfő (MTI) - A címvédő és alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvék [...] tovább »
Jól halad a veszprémi Palmarsson felépülése
Budapest - Jól halad a Telekom Veszprém izlandi kézilabdázója, Aron Palmarsson felépülése. tovább »
Tolnai Tibor remekelt a bowlingdöntőben, meg is nyerte
Debrecen - Országos versenyeken képviselte Debrecen színeit a Cívis Egyesület két versenyzője. Ábrók Andrea a [...] tovább »
Benkó Barbara harmadik lett egy kiemelt hegyikerékpáros versenyen
Budapest - A hegyikerékpáros Benkó Barbara szakaszgyőzelme után harmadikként zárt összetettben a ciprusi [...] tovább »
Rapport középmezőnyben zárt a sakk GP első állomásán
Sardzsa - Rapport Richárd ötvenszázalékos mérleggel a középmezőnyben zárt a sakk Grand Prix-sorozat első, [...] tovább »
DVSC vs. DVTK: keddtől kaphatók a jegyek
Debrecen - A DVSC labdarúgó csapata a Diósgyőr ellen, március 4.-én szombaton, 15 óra 30 perctől játssza [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Hatodik lett a magyar papi válogatott
Debrecen - A horvátországi papi futsal Európa-bajnokságon lépett pályára a csapat. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása