Frissítve:

Kajak-kenu olimpiai tesztverseny – Egy arany, két ezüst az első döntős napon

Budapest, 2015. szeptember 5., szombat (MTI) – Aranyérmet nyert a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakpáros 500 méteren a Rio de Janeiróban zajló olimpiai kajak-kenu tesztversenyen.

hiba beküldése

A magyar válogatott a szombati döntők során két ezüstöt is begyűjtött, Kárász Anna, valamint a Tótka Sándor, Molnár Péter kettős jóvoltából.
A magyar szövetség beszámolója szerint ezúttal esős, borús időben próbálhatta ki a pályát Storcz Botond vezetőedző csapata.

A világbajnok Szabó Gabriella, Kozák Danuta duó még a péntekinél is lényegesen jobb pályát ment, végig vezetve nyerte meg a döntőt, több mint öt tized másodperccel megelőzve a rivális németeket és az oroszokat.

“Jól elrajtoltunk, de az utolsó száz méter már igencsak fájt, mert messze vagyunk attól a csúcsformától, amit két hete produkáltunk a vb-n. De jó volt!” – összegzett Kozák Danuta.

Egyesben, ugyancsak 500-on Kárász Anna közel járt az aranyérem megszerzéséhez, a táv második felében azonban nem tudta megindítani hajóját, így a világbajnoksághoz hasonlóan ezúttal is második lett, most a fehérorosz Volha Hudzenka mögé szorult, mindössze négytized másodperccel.

A férfiak 200 méteres sprintszáma szakadó esőben zajlott. A Tótka Sándor, Molnár Péter világbajnok duó remek versenyzéssel több mint két másodpercet faragott az előfutamban elért idejéből, ezzel ezüstérmet szerzett.

“Az első számú célunk ezen a megmérettetésen az volt, hogy teszteljük a pályát és a körülményeket. Ez kiválóan sikerült, az ezüstérem pedig csak hab a tortán, úgyhogy nagyon elégedetten fogunk hazatérni Rióból” – mondta Molnár Péter.

Ezer méteren a kajakos Pauman Dániel hatodikként zárta a finálét, a kenus Vajda Attila pedig ötödik lett. Az ugyancsak kenus Hajdu Jonatán 200-on szintén az ötödik helyen végzett.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Férfi vízilabda ob I – Döntetlen született a Szőnyi úton
Budapest - Nem bírt egymással a BVSC és az FTC a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján: a felek döntetlenre [...] tovább »
Női vízilabda Euroliga – Magyar-spanyol negyeddöntős párharc kétszer is
Tbiliszi - Mindkét érintett magyar csapat spanyol ellenfelet kapott a női vízilabda Euroligában a negyeddöntő [...] tovább »
Vívó-vk – Szász Emese bronzérmes Spanyolországban
Budapest - Szász Emese a harmadik helyen végzett a női párbajtőrözők barcelonai világkupaversenyén. tovább »
Férfi vízilabda ob I – Hatgólos győzelmekkel indult a szombat
Budapest/Miskolc - A Miskolc hazai medencében az UVSE együttesét, a Kaposvár pedig - szintén házigazdaként - a [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – Vendégsikerek
Budapest - Mindhárom szombati mérkőzés vendégsikert hozott a férfi röplabda NB I-ben. tovább »
Férfi kézilabda-vb – Negyeddöntőben a házigazda franciák
Budapest, Villeneuve-d'Ascq - A norvég válogatott után másodikként a házigazda franciák jutottak be a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
NYTK – Édessé vált a történelmi győzelem
Nyíregyháza - Az év nyitányaként a nyíregyházi tekecsapat először tudta legyőzni a szuperligában a Szolnokot. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása