Frissítve:

Kábítószerlabort lepleztek le a rendőrök Szegeden

Szeged, 2013. szeptember 18., szerda (MTI) – Szintetikus kábítószert előállító laboratóriumot lepleztek le Szegeden a rendőrök – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-t.

A police.hu-n olvasható közlemény szerint a rendőrség még szombaton fogott el két férfit Szegeden a Tabán utcában. A 27 éves Sz. József és a 33 éves B. Ferenc ruházatában 141 gramm amfetamin tartalmú fehér port találtak a rendőrök.

A nyomozók házkutatást tartottak a fiatalabb férfi szegedi tartózkodási helyén, ahol a két férfi kábítószerlabort üzemeltetett. A lakásban a rendőrök nagy mennyiségben foglaltak le szintetikus drog előállításához szükséges alapanyagokat, amit a hűtőben, illetve lombikokban tároltak. Az elsődleges szakértői vélemény szerint ezekből jelentős mennyiségű, akár több kilogrammnyi kábítószert állíthattak volna elő, ugyanis rendkívül tiszta anyagról van szó. Az amfetamin mellett közel egykilogrammnyi marihuánagyanús növényi törmelék is előkerült.

A két férfi ellen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása