Frissítve:

K2-expedíció – A magyar hegymászók aludtak idén először a 3-as táborban

Budapest, 2015. július 20., hétfő (MTI) – A K2, a világ második legmagasabb csúcsa meghódítására készülő magyar hegymászók, Varga Csaba és Suhajda Szilárd érték el idén először a 3-as tábort, ahol két éjszakát el is töltöttek. Ezzel lezárult az expedíció akklimatizációs szakasza.

Sikerrel teljesítették a tervet: július 14-én, kedden hajnalban indult az alaptáborból a két férfi, kétszer aludtak a mintegy 6700 méteren található 2-es táborban, majd továbbindultak a 7400 méteren álló 3-as táborba, ahol szintén két éjszakát töltöttek el.
“Mi voltunk az elsők idén a nyugati hegymászók közül, akik ott aludtunk a 3-as táborban. Úgy fújt a szél egész éjszaka, hogy majdnem elvitte az egész sátrat, aztán csúnya hóviharban jöttünk le” – mesélte Varga Csaba a Duna televízió Hazajáró turisztikai magazinműsorának Youtube-csatornáján közzétett videóban.

Július 19-én, vasárnap szerencsésen visszatértek az alaptáborba. Hétfői telefonos bejelentkezésükben elmondták: az egyébként is technikás mászást az időjárás viszontagságai nehezítették.

“A 3-as táborból karnyújtásnyira tűnt a 4-es tábor, ahonnan meg lehet kísérelni a csúcs megmászását, erre július 25. és 30. között kerülhet sor” – vélte Suhajda Szilárd.

Most pár nap pihenő vár rájuk, és ha az időjárás kedvezően alakul, elindulnak a Pakisztán területén található, 8611 méter magas K2-re, ahová magyar hegymászó még nem jutott fel. A környező hegyekben több baleset is történt. A magyar hegymászók fáradtak, de jól érzik magukat – hangzott el a telefoninterjúban.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Még tart a kárfelmérés az erdélyi vihar után
Budapest - Még tart a károk felmérése Erdélyben a múlt vasárnapi vihar után, amely templomokat is megrongált; a [...] tovább »
Szakértői vélemény: gyorsulnak jövőtől az adóperes eljárások
Budapest - Jelentősen gyorsítja és hatékonyabbá teszi az adóperes eljárásokat jövő év január elsejétől az [...] tovább »
Újabb 100 Credo autóbusz áll forgalomba, Borsodba is érkeznek járművek
Győr, Miskolc - Száz új Credo buszt adott át megrendelőinek a Kravtex-Kühne csoport, a járművek három [...] tovább »
Hogy veszünk használt autót?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Egyre tudatosabban választanak használt autót a magyarok egy friss felmérés szerint. tovább »
Őszi tippek a tökéletes bor-sajt párosításhoz
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ez a pár javaslat jó alapot adhat a legfinomabb ízpárok megtalálásához. tovább »
Több pénz a praxisoknak
A háziorvosok és házi gyermekorvosok hiányához és elöregedéséhez az vezetett, hogy az utóbbi évtizedekben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Litkeyék nyerték a Soling-világbajnokságot
Budapest - A Litkey Farkas vezette csapat nyerte a vitorlázó Soling-világbajnokságot a hollandiai Muidenben. tovább »
Hatvan feletti dobással lépett le a honi színről
Nyíregyháza - Az egész évben kiegyensúlyozottan versenyző diszkoszvető Szikszai Róbert Szentesen is remekelt. tovább »
Elmarad a szombati salakverseny
Debrecen - A Gázvezeték utcai pálya alkalmatlansága miatt nem rendezik meg szombaton a salakmotoros magyar [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Simán nyert a címvédő DVTK Jegesmedvék
Budapest - A DVTK Jegesmedvék címvédő csapata simán, 4-1-re verte a vendég Csíkszeredát a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Sportszerűségből azért jeles
Nyíregyháza - Majoros Bence a magyarok valamennyi mérkőzésén lehetőséghez jutott az asztalitenisz csapat [...] tovább »
A DVTK-t és a Mezőkövesdet is megbüntette az MLSZ
Budapest - Öt élvonalbeli klubot sújtott pénzbüntetéssel a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása