Frissítve:

Junior rövidpályás gyorskorcsolya vb – Liu Shaolin Sándor bronzérmes

Budapest/Oszaka, 2015. március 1., vasárnap (MTI) – Bronzérmet nyert összetettben Liu Shaolin Sándor a juniorkorú rövidpályás gyorskorcsolyázók oszakai világbajnokságának vasárnapi zárónapján.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a magyar versenyző – aki szombaton ezüstérmes volt 500 méteren és 11. 1500-on – az 1000 méteres versenyt hatodikként fejezte be, így indulhatott az 1500 méteres szuperdöntőben, amely a legjobb hat egyéni korcsolyázó részvételével zajlott.

Liu Shaolin második lett, ezzel 21 pontot gyűjtött, így az összetettben 42 ponttal harmadikként zárt két dél-koreai riválisa mögött. Öccse, Liu Shaoang nyolcadikként végzett, míg a nőknél az összetettben 17. Jászapáti Petra volt a legjobb magyar. A férfi váltó negyedik, a női staféta pedig ötödik lett.

A magyar szövetség (MOKSZ) tájékoztatása szerint mindez azt jelenti, hogy az ország két férfi és egy női versenyzőt indíthat majd a jövő évi, Lillehammerben sorra kerülő ifjúsági olimpián.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Birkózó-vb – Lehet még önkéntesnek jelentkezni
Budapest - Továbbra is lehet még önkéntesnek jelentkezni az októberi budapesti birkózó-világbajnokságra. tovább »
Mérföldkőhöz érkezik vasárnap a magyar e-sport
Budapest - Vasárnap mérföldkőhöz érkezik a magyarországi e-sport: az új FIFA 19 verzió megjelenésével [...] tovább »
Világbajnoki aranyat guggolt Egerben
Mátészalka - Vissza akart vonulni, első nemzetközi versenyén a dobogó tetejére állt. tovább »
A ralikrosszozók szezonzáró viadala
Máriapócs - Bajnoki címek, dobogós helyezések is a RabócsiRingen fognak eldőlni a jövő vasárnap. tovább »
Isco elhagyhatta a kórházat
Madrid - Egy nappal vakbélműtéte után szerdán elhagyatta a kórházat Isco, a Bajnokok Ligája-címvédő [...] tovább »
Zoran Kuntic váltja Gálhidi Györgyöt Ózdon
Ózd - A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban élen álló fekete-fehéreknél a szerb szakember veszi át a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Medveczky Erika neve is az örökös bajnokok falán a kajak-kenu szövetségben
Budapest - Az idén pályafutása ötödik és hatodik világbajnoki címét begyűjtő Medveczky Erika neve [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása