Frissítve:

Július óta megduplázódott az otthon nyomtatott vonatjegyek aránya

Budapest, 2013. november 6., szerda (MTI) – Mióta három százalékos kedvezményt vezetett be az otthon kinyomtatott és az elektronikusan bemutatott vonatjegyekre a MÁV, ezek aránya megduplázódott, ennek köszönhetően csökkent a pénztáraknál a sorban állás ideje – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV-Start Zrt. szerdán az MTI-vel.

hiba beküldése

Közleményük szerint míg július előtt 15-16 százalék volt, addig szeptember-októberre már 29-30 százalék lett azon jegyek aránya, amelyeket nem a jegykiadó automatáknál nyomtattak ki.

Az intézkedés az internetes jegyértékesítési rendszer aktív felhasználóinak számát is bővítette: havonta 4 ezerrel többen vásároltak online az előző félév adataihoz képest.

Felhívták a figyelmet arra, hogy ennek kedvező hatásaiból az internettel nem rendelkező utasok is részesülnek, hiszen csökken a sorban állás ideje a pénztáraknál.

Emlékeztetnek: a tárca döntése alapján júliustól a vasúttársaság 3 százalékos kedvezményt ad minden olyan internetes vásárlónak, aki az otthoni nyomtatás vagy a digitális bemutatás lehetőségét választja.

Az otthoni nyomtatással akár teljesárú, akár kedvezményes belföldi, egy útra szóló menetjegyeket, pót- és helyjegyeket, élőállat- és kerékpárjegyeket lehet megvásárolni. A menetjegyek QR-kódját pedig egyebek mellett az InterCity járatokon utazva lehet az arra alkalmas telefon vagy számítógép képernyőjén a jegyvizsgálóknak bemutatni.

Az internetes jegyvásárlási lehetőséget 2008-as kezdete óta mintegy 2,3 milliószor vették igénybe az utazók. Az online rendszerben vásárlók már több mint 260 ezer esetben éltek az otthoni nyomtatás lehetőségével – tették hozzá.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Palkovics: szintet lép a magyar autóipar
Budapest - Szintet lép a magyar autóipar, cél, hogy a gyártás mellett Magyarország élen járjon a technológiák [...] tovább »
OGY – Zárszámadás – ÁSZ: szabályszerű volt a 2017-es költségvetés végrehajtása
Budapest - Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapítása szerint szabályszerű volt a 2017-es költségvetés [...] tovább »
OGY – Zárszámadás – Varga: 2017-ben érdemi béremelkedés és adócsökkentés valósult meg
Budapest - 2017-ben érdemi béremelkedés és adócsökkentés volt, gyorsult a gazdaság növekedése és ennek [...] tovább »
Ujhelyi: novemberben újra indul az ingyenes InterRail-program
Brüsszel - Novembertől tizenkétezer európai fiatal számára nyílik meg az a lehetőség, hogy az Európai Unió [...] tovább »
Orbán: a magyar határt magyar katonák és rendőrök fogják védeni
Budapest - A miniszterelnök szerint az Európai Bizottság javaslataival szemben Magyarország határait magyar [...] tovább »
Titkos akciók szigorú felügyelet alatt
Debrecen - Az új törvény a leplezett nyomozások szabályozásában is változást hozott. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Birkózó-vb – Több mint 110 ország 860 versenyzője minden idők legnagyobb versenyén
Budapest - Minden idők legnagyobb birkózó eseménye kezdődik meg szombaton Budapesten - jelentette ki az idei [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Hivatalos totónyeremények – 42/1. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
TOTÓ-eredmények – 42/1. hét
Budapest - A TOTÓ 42. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei. tovább »
Duatlonban is remekeltek
Nyíregyháza - A ViniBike triatlonozói érmeket hoztak haza a nágocsi bajnokságról. tovább »
Elitkörben a Loki védője
Debrecen - A debreceni labdarúgó az U19-es válogatott tagjaként kivívta az Eb-részvételt. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása