Frissítve:

Jubileumát ünnepli a Ghymes együttes

Jubileumát ünnepli a Ghymes együttes
A napokban került a lemezboltokba a felvidéki Ghymes együttes legújabb, Álombálom című lemeze.  Álombálom

hiba beküldése

A 12 dalt tartalmazó album sajátos hangzásvilága éppúgy elvarázsolja a hallgatót, mint a Szarka testérek elmúlt 25 évének (világ)zenéi. Legutóbb Fábry Sándor Esti Showderjében lépett médiaszínpadra a Ghymes a Vándorének című muzsikájával. A Kelet-Magyarország az együttes legutóbbi nyíregyházi koncertjén Szarka Tamással (szöveg, ének, hegedű, koboz, gitár, bőgő, tökcitera, szájbőgő, kórus) beszélgetett.

– Immár 25 esztendeje járjuk az országot dalainkkal. Több alkalommal koncerteztünk már Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, illetve a megyeszékhelyen. Tavaly a Sóstói Múzeumfaluban léptünk fel, idén a Vidor-fesztiválon hallhatott minket a közönség. Szembetűnő volt a jövőbe kacsintó főtér és a régmúltat idéző emlékfalu kontrasztja…

– Jól éreztük magunkat a Vidámság és Derű Országos Seregszemléjén, ami érthető, hiszen a Ghymes egy vidám csapat. Húsz év után ébredtünk rá, hogy szükségtelen túlzott komolysággal színpadra lépnünk, a közönségnek is látnia kell, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben!

Amit látunk, amit gondolunk, amire vágyunk, ami jó kedvre derít vagy éppen elszomorít, azt megénekeljük, „elregéljük” jellegzetes zenei stílusunkban.

Kultúrák találkoznak

Legyen szó belföldről vagy külföldről, nagyvárosról vagy kis faluról, a közönség szeretete mindig ugyanolyan, közös nevezőnknek, a zenének köszönhetően. A verseim többsége előbb vagy utóbb dalban ölt testet, fontos azonban, hogy a közönség értse és átérezze, amiről szólunk. A muzsikáink stílusvilága sokat változott, formálódott az elmúlt negyed század alatt, a Rege népzenei világához képest az Éghymese, a Messzerepülő vagy az Álombálom dalai már jóval újszerűbbek, dinamikusabbak. Ez nem holmi kényszerű divatkövetés, ahogy eddig, továbbra a magunk útját járjuk, mely szerencsére tökéletes összhangban van a világzene szerelmeseinek tetszésével.

Az Álombálom egy nagy utazásról, kalandozásainkról, voltaképpen tehát rólunk szól, különlegessége, hogy többféle kultúra zenéjét is megtalálhatjuk benne. 2009. január 10-én jubileumi és lemezbemutató koncertet tartunk Budapesten, a Papp László sportarénában, ahol egyszerre ünnepeljük a Ghymes sikerekben gazdag múltját és az eljövendőt – mondta el Szarka Tamás.

– Palicz István-



További hírek a Zene kategóriából
Új és régizene a templomban
Debrecen – Harmadnapra feltámadok címmel adott koncertet a tizennégy tagú Gemma Énekegyüttes vasárnap délután [...] tovább »
Kamara Virtuózok – Pénteken kezdődik az új évad
Budapest - Pénteken kezdődik a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű [...] tovább »
Hova menjünk, mit csináljunk? – Májusi programajánló napról napra
Miskolc - Nem tudja, hogy mit csináljon májusban? Összeszedtük megyénk legfontosabb programjait, válogasson kedvére! tovább »
Figaro a hallgatókkal: különleges előadás a Csokonai színpadán
Debrecen - A zeneművészeti kar opera-master szakos hallgatói mutathatják be tehetségüket. tovább »
Harminckét Beethoven-szonáta Debrecenben
Debrecen - Május 7-én indítja a Debreceni Egyetemen a Beethoven születési évfordulójának emléket állító [...] tovább »
Válogatás a közeli napok legnagyobb megyei bulijaiból
Hajdú-Bihar - Ezen a héten is remek zenei programok várják a bulizni vágyókat. A klubkoncertek mellett a tavasz [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása