Frissítve:

Jóváhagyta a pozsonyi parlament az új közoktatási törvényt

Pozsony, 2013. december 4., szerda (MTI) – Jóváhagyta a közoktatási törvény átfogó módosítását a pozsonyi törvényhozás szerdán, az új szabályozás az alacsony létszámú vidéki iskolák jelentős részének, köztük a magyar oktatási nyelvű kisiskolák mintegy harmadának leépítését idézi elő.

hiba beküldése

A Dusan Caplovic vezette szlovák oktatásügyi tárca műhelyéből származó törvényt érdemi változtatások nélkül hagyták jóvá, annak ellenére, hogy annak visszavonását vagy módosítását több alkalommal is indítványozták a jogszabályról a tárcával nyár óta, eredménytelen, egyeztetést folytató felvidéki magyar érdekvédelmi szervezetek. A közoktatási törvény módosításának elfogadása ellen és a kisiskolák megmentéséért szerdán délután tüntetők több száz fős tömege is tiltakozott a pozsonyi törvényhozás épülete előtt.

A közoktatási törvény átfogó módosítását gyorsított eljárásban fogadták el, a 2015 szeptemberében hatályba lépő jogszabályt, a baloldali kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) képviselőinek támogatásával, 81 igen szavazattal, 52 ellenében, 9 képviselő tartózkodása mellett hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi parlament szerdán délután.

Az új szabályozás bevezetését az oktatásügyi intézmények hatékonyságának növelésével és takarékosság szükségességével indokolta a szaktárca. A minisztérium állítása szerint az így megtakarított pénzösszeget a pedagógusok béreinek korábban beígért emelésére kívánják fordítani, ugyanakkor eddig ezeknek a megtakarításoknak az összegét nem számszerűsítették. A Hospodárské Noviny szlovák gazdasági-közéleti napilap becslése szerint a kisiskolák leépítésének köszönhetően megközelítőleg másfél millió eurót takaríthat meg a szlovák oktatásügyi minisztérium. Ez azonban elhanyagolható összegnek tűnik ahhoz képest, hogy a beígért béremeléshez előzetes becslések szerint mintegy 60 millió euróra lenne szükség.

A közoktatási törvény módosításának bírálói leginkább azt kifogásolták a törvénymódosításban hogy az a kisiskolák fenntartását ellehetetlenítő minimális osztálylétszámokat vezet be, valamint az eddig alkalmazott fejpénz alapú finanszírozást osztályalapú finanszírozásra módosítja. A törvény ezen rendelkezései a magyar oktatási nyelvű vidéki kisiskolák egyharmadának megszűntetéshez vezetnek majd, de jelentős mértékben érintik a szlovák oktatási nyelvű vidéki kisiskolákat is, azok mintegy egyötöde kerülhet megszűntetésre a jogszabály alapján.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Ukrán elnökválasztás – A Kreml nem kíván kapcsolatba lépni Kijevvel Zelenszkij beiktatása előtt
Moszkva - A választások hivatalos végeredményéig és az új ukrán elnök beiktatásáig a Kreml nem kíván [...] tovább »
Notre Dame – Megkezdték a leégett tető helyének lefedését
Párizs - Megkezdték a párizsi Notre-Dame-székesegyház egy héttel ezelőtt leégett tetejének helyén keletkezett [...] tovább »
Vízre bocsátották az első, nukleáris drónok hordozására kialakított orosz tengeralattjárót
Moszkva - Vízre bocsátották a Poszejdon (Poszeidón) típusú nukleáris hadászati drónok hordozására [...] tovább »
Merényletek Srí Lankán – Szakértők: érthetetlen, miért nem reagált a Srí Lanka-i titkosszolgálat
Budapest - Szakértők szerint érthetetlen, hogy a Srí Lanka-i titkosszolgálat miért nem reagált az amerikai és [...] tovább »
Merényletek Srí Lankán – Egymillió forinttal támogatja a Baptista Szeretetszolgálat az áldozatok családtagjait
Budapest - Egymillió forinttal támogatja a Baptista Szeretetszolgálat a Srí Lanka-i terrortámadások áldozatainak [...] tovább »
Ukrán elnökválasztás – Az előzetes végeredmény szerint Zelenszkij nyert háromszor annyi szavazattal
Kijev - Az ukrán elnökválasztás múlt vasárnap megtartott második fordulójában leadott szavazatok 100 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“A Vidi igazolta, hogy jobb csapat, mint mi, megérdemelten nyerte a párharcot”
Debrecen – A DVSC vs. MOL Vidi FC (0-3) Magyar Kupa elődöntős visszavágó után a két edző, Herczeg András és [...] tovább »
Mindent megtett a Loki, hiába
Debrecen - Csak a szokásos már megint: jól játszott a Loki, de persze ismét a Vidi járt jobban. tovább »
Asztalitenisz-vb – Madarász bravúrral a 32 között, Pergel kiesett egyesben
Budapest - Madarász Dóra bravúros győzelemmel bejutott a legjobb 32 közé, Pergel Szandra számára viszont a [...] tovább »
Férfi röplabda Extraliga – Kecskeméten szerzett előnyt a Kaposvár
Kecskemét - A Kaposvár négy szoros játszmát követően 3-1-re nyert Kecskeméten a férfi röplabda Extraligában, [...] tovább »
Asztalitenisz-vb – A magyarok szerdai programja
Budapest - A magyar játékosok programja a budapesti asztalitenisz-világbajnokság szerdai játéknapján. tovább »
Budapesti tenisztorna – Györe nyert, Valkusz szerdán játszik
Budapest - A szerb színekben versenyző Györe László (Laslo Djere) bejutott a második fordulóba az 586 140 euró [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása