Frissítve:

Jonathan Franzen új regényen dolgozik

London, 2014. november 21., péntek (MTI) – Ötödik regényén dolgozik Jonathan Franzen. A világszerte elismert amerikai író Purity című új műve jövő szeptemberben jelenik meg – közölte kiadója.

hiba beküldése

A több kontinensen játszódó regény, amelynek története évtizedeket ölel fel, egy Purity nevű lányról szól, aki azt akarja kideríteni, hogy ki az apja.

Franzen nagyszerű családregényeivel, köztük a Javítások és a legutóbbi, a 2010-ben megjelent Szabadság című köteteivel hívta fel magára a figyelmet – emlékeztetett a BBC News.
Jonathan Galassi, Franzen kiadója, a Farrar, Straus és Giroux elnöke a The New York Timesban arról számolt be, hogy a Purity stilisztikailag különbözik majd az író korábbi írásaitól. Mint mondta, Franzen ezúttal “egyfajta meseszerűséget” visz a regénybe. “Nem szikár realizmus. Lesz egy mitikus felhangja a történetnek” – fűzte hozzá.

Az új regény születését a New York Times cikkének átvételével maga Franzen is megerősítette Facebook-oldalán. Rajongói nagy lelkesedéssel fogadták a hírt.

Franzent 2001-ben megjelent Javítások című családregénye óta sokan tekintik az amerikai középosztály krónikásának. Munkáiért egyebek mellett elnyerte az amerikai Nemzeti Könyvdíjat és a legrégibb brit irodalmi díjat, a James Tait Black Memorial Prize-t.

Tavaly egy nem fikciós mű, a The Kraus Project látott napvilágot tőle. A kötetben az 1936-ban elhunyt bécsi filozófus, a szatirikus hangvételű írásairól ismert Karl Kraus munkáit tolmácsolta. Kraus gondolatai nagy hatással voltak Franzenre diákévei alatt.

Jonathan Franzen áprilisban a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége lesz. Az amerikai író műveit magyarul az Európa Könyvkiadó adja ki.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Eddig nem szankcionáltak magyar fuvarozókat Ausztriában az új szabályok megsértése miatt
Budapest - A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének (NiT Hungary) tudomása szerint eddig nem [...] tovább »
Eurovíziós Dalfesztivál – Lisszabon a 2018-as helyszín
Lisszabon - Lisszabonban rendezik a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivált - jelentették be kedden a portugál [...] tovább »
Videó: A ló egy pillanat alatt megnyugtatja a síró kisbabát
Az állat az orrával billegteti a hordozót, a gyermek pedig egy perc alatt befejezi a sírást. tovább »
Több mint 600 tűzoltó sem tudta megfékezni az erdőtüzeket az amerikai Montana államban
Washington - Több mint 600 tűzoltó sem tudta megfékezni eddig a nyugati Montana szövetségi államban pusztító [...] tovább »
KKM: új lendületet kaptak a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok
Budapest - Új lendületet kaptak az Oroszország és Magyarország közötti gazdasági kapcsolatok, hosszú évek [...] tovább »
Terjed az afrikai sertéspestis Kárpátalján
Ungvár - Kárpátalja két további térségében, a Técsői és a Volóci járásokban mutatták ki az afrikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vizes vb – Elődöntős a férfi vízilabda-válogatott
Budapest - Bejutott az elődöntőbe a magyar férfi vízilabda-válogatott a hazai rendezésű vizes [...] tovább »
Egy-egy magyar ezüst- és bronzérem a serdülő ökölvívó Eb-n
Budapest - A magyar ökölvívók egy-egy ezüst- és bronzéremmel zárták a romániai Ramnicu Valceában rendezett [...] tovább »
EYOF – Hét magyar érem, közte egy arany kedden
Budapest/Győr - Hét érmet, közte egy aranyat szereztek a magyarok a győri 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai [...] tovább »
Vizes vb – Eredmények
Budapest - Az amerikaiak és a kínaiak is két-két aranyérmet szereztek a Duna Arénában zajló [...] tovább »
Vizes vb – Az éremtáblázat 42 szám után
Budapest - A keddi versenynap után is Kína vezeti a Magyarországon zajló vizes világbajnokság éremtáblázatát, [...] tovább »
Vizes vb – Nincs újabb magyar érem, Hosszú, Cseh és Kenderesi is döntős, három világcsúcs
Budapest - Nem született újabb magyar érem a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság keddi napján. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása