Frissítve:

Jónak lenni jó! – Mintegy 120 millió forint gyűlt össze a kampányban

Budapest, 2013. december 15., vasárnap (MTI) – Sikeresen zárult a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Jónak lenni jó! elnevezésű, novemberben indult jótékonysági kampánya: több mint 119 millió forintot sikerült összegyűjteni a Katolikus Karitász javára vasárnap késő estig.

hiba beküldése

Óriási élmény volt részt venni ebben a jótékonysági kampányban – hangsúlyozta Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója vasárnap este a közmédia műsorában. Hozzátette: a Katolikus Karitász tevékenységét továbbra is nyomon követik majd a közmédia különböző műsoraiban, hogy munkájuk követendő példává váljon a mindennapokban. Véleménye szerint ez a jótékonysági műsorfolyam azért is volt kiemelkedő, mert a rengeteg telefonhívás és felajánlás azt mutatja, hogy a kezdeményezésnek van értelme.

Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke arról szólt, hogy a média feladata az ilyen karitatív akciók révén a jellemformálás is. Mint mondta, az emberekből nem veszett ki a szolidaritás, hiszen baj vagy katasztrófa esetén mindig példás az összefogás és a segíteni akarás, a közmédia feladata pedig ennek megmutatása. Karas Monika a Magyar Média Mecenatúra program kiadásában megjelent karácsonyi mesecsomagot, animációs és mesefilmeket ajándékozott a gyerekeknek. Szabó László Zsolt hozzátette, hogy a közmédia ezeket az alkotásokat bemutatja majd.

Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete elmondta: a tárgyi segítés mellett a jó szó, a rászorulók meghallgatása a leglényegesebb. Mádl Dalma a Karitász munkájának támogatására felajánlott egy hollóházi porcelánból készült hegedűt, amelyet licitre bocsátottak a műsorban.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek arról tájékoztatta a közmédia nézőit, hogy a Katolikus Karitász Magyarországon három szinten működik: az országos szervezet a nemzetközi és országos katasztrófák esetén lép munkába, az egyházmegyei szervezet munkatársai az állandó és tartós szociális karitatív munkákat végzik, plébániai szinten pedig a helyi problémákkal foglalkoznak.

A Jónak lenni jó! kampány keretében számos neves sportoló, művész ajánlotta fel személyes tárgyait, hogy az azokból befolyt pénzzel is a Katolikus Karitász munkáját támogassák. Gazdára talált például Kaszás Géza nyerge, Szilágyi Áron olimpiai kardvívó dedikált kardja, Csepregi Éva kalapja, Kiki mikrofonja, Huszárik Kata Az angyal eljövetele című kőszobra, Fa Nándor speciális kötél-csigája, Buzánszky Jenő által dedikált futball labda, a Hölvényi György államtitkár által felajánlott, Vatikánból származó emlékérem, Erdei Zsolt bokszkesztyűje, valamint Ocskay Gábor jégkorongozó meze és lábszárvédője is.

Az MTVA vasárnap egész napos műsorfolyamban mutatta be a Katolikus Karitász működését, szervezetét, támogatottjait és önkénteseit riportokkal, budapesti és vidéki élő kapcsolásokkal, kisfilmekkel és stúdióbeszélgetésekkel. A tematikus napon is folyamatosan fogadták az adományokat az ország minden területéről, magánemberektől és cégektől egyaránt, amellyel a karitatív szervezet munkáját támogatják.

A közmédia tavaly rendezte meg először a Jónak lenni jó! kampányt, akkor 92,6 millió forint adomány gyűlt össze a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára.

– MTI – 

 



További hírek a Magyarország kategóriából
Átadták az M30-as Tornyosnémeti-szlovák határ közötti szakaszát
Tornyosnémeti - Átadták kedden az M30-as gyorsforgalmi út Tornyosnémeti és a magyar-szlovák határ között [...] tovább »
Nyolcszáz új munkahelyet létesít három befektető Miskolcon
Miskolc - Négy hónap alatt három befektető jelezte gyárépítési szándékát Miskolcon, amelyekkel összesen [...] tovább »
Választás 2018 – Nyilvántartásba vette az első jelölőszervezeteket az NVB
Budapest - Nyilvántartásba vette az első jelölőszervezeteket az áprilisi országgyűlési választásra keddi [...] tovább »
PwC: 2030-ra radikálisan megváltozik a gépjárműpiac
Budapest - A gépjárműpiac radikális változásokon megy át 2030-ig, a gépkocsik száma az új megosztási módok [...] tovább »
Freedom House: tavaly szenvedték a legnagyobb csorbát a politikai és a polgári jogok a világban
Budapest/Washington - A Freedom House washingtoni központú jogvédő civilszervezet szerint az utóbbi több mint tíz [...] tovább »
A papír helyett jön az e-recept, de az év végéig még marad a hagyományos
Miskolc - Év végéig még minden marad a régiben, de utána sem lesz bonyolult a receptkiváltás: orvosok és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Több mint egy hónap után Brkovic hivatalosan is a DVTK játékosa
Miskolc - Aláírta szerződését Dusan Brkovic, így a korábbi magyar bajnok védő hivatalosan is a DVTK [...] tovább »
DVTK: Nemes Milán Siófokra igazolt
Miskolc - Hétfőn hivatalossá vált, hogy Nemes Milán, a DVTK saját nevelésű játékosa Siófokon folytatja [...] tovább »
DVSC-TVP: hosszabbított Vantara-Kelemen Éva
Debrecen - A DVSC-TVP csapatkapitánya újabb két évre írt alá. tovább »
DLA: szép győzelmek futsalban
Debrecen - Az akadémia csapatainak hétvégi futsaleredményei. tovább »
Férfi kézilabda Eb – Alilovic kikerült a horvát keretből
Zágráb - Az eddig százszázalékos házigazda horvát válogatott szövetségi kapitánya, Lino Cervar második [...] tovább »
Férfi kézilabda Eb – A szlovénok a hazautazást fontolgatják
Budapest - A szlovén férfi kézilabda-válogatott a Németország elleni Európa-bajnoki mérkőzésen történtek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása