Frissítve:

Jogszerű a rendkívül magas, 75 százalékos francia adó

Párizs, 2013. december 30., hétfő (MTI) – A francia alkotmánytanács jogszerűnek találta az évi egymillió euró feletti keresetekre vonatkozó, összességében 75 százalékos adót eredményező törvényt. Az adó első formája az alkotmánytanács szerint nem volt alkotmányos, de a mostani átdolgozott változat már elfogadható – írta az angol Financial Times üzleti napilap.

hiba beküldése

Vasárnap megjelent közleményében az alkotmánytanács közölte, hogy a Francois Hollande államfő által támogatott módosított adó “összhangban van az alkotmánnyal”. Az elutasított első verzióban az adót közvetlenül magánszemélyek fizették volna, de az átdolgozás szerint már a munkáltatókat terheli.

A törvény szerint az egymillió euró fölötti fizetésekre 50 százalékos adót kell kivetni, de egyéb adók és járulékok miatt a tényleges adó 75 százalékos lesz. Az adót a cégek bevételének 5 százalékában maximalizálják, és az idei, valamint a 2014-es évben keletkezett fizetésekre vonatkozik, mielőtt megszüntetik 2015-ben.

A Financial Times szerint az adó inkább politikai gesztus, amellyel azt akarják hangsúlyozni, hogy a gazdagok is kiveszik részüket a 2008-as gazdasági válságból való kilábalásból. A módosított adó csak pár száz millió euró extra bevételt hoz a költségvetésnek, és leginkább a magas fizetésű játékosokat foglalkoztató futballklubokat érinti majd.

A magasabb adó bevezetése ellen több üzletember is tiltakozott, sőt, többen el is hagyták emiatt Franciaországot. A kormány viszont hangsúlyozta, hogy nem volt jelentős adóemelés, mióta hatalomra került, és Hollande elnök külön ígéretet is tett, hogy 2015-től egyáltalán nem lesznek adóemelések.

A Fiancial Times szerint a választási kampányában adóemelést ígérő Francois Hollande népszerűségi mutatója rendkívül alacsony. Franciaországban az adóterhek elérik a bruttó hazai össztermék 46 százalékát, amely az egyik legmagasabb arány a fejlett gazdaságok között. A magas adókat megelégelő franciák kedvét tovább rontja, hogy az októberi csökkenés után mostanra 3,29 millióra emelkedett a munkanélküliek száma.

– MTI – 



További hírek a Gazdaság kategóriából
Kiváló magyar élelmiszer védjegyeket adtak át az OMÉK-on
Budapest - Kiváló magyar élelmiszer védjegyeket, OMÉK Élelmiszer díjakat és OMÉK Helyi termék díjakat, [...] tovább »
London nem hosszabbítja meg az Uber szolgáltatási engedélyét
London - Nem hosszabbítja meg az illetékes londoni közlekedési hatóság az Uber egy hét múlva lejáró [...] tovább »
NAV: még egy hetük maradt a bejelentésre a székhelyszolgáltatást igénybevevő cégeknek
Budapest - Egy hetük maradt a bejelentésre azoknak a vállalkozásoknak és egyéni vállalkozóknak, amelyek már [...] tovább »
Átadták a Magyar Kézműves Remek díjakat
Budapest - Átadták a Magyar Kéműves Remek díj elismeréseket Budapesten pénteken a Hungexpo Budapesti [...] tovább »
Médiatanács: 103,2 millió forint helyi és körzeti televíziók műsorgyártására
Budapest - Húsz helyi és körzeti televíziónak ítélt meg e heti ülésén támogatást hírműsorok, közéleti [...] tovább »
Európában egyedülálló tartamkísérlet
Debrecen, Nyíregyháza - A homoktalajok javítására jelent megoldást a Westsik-féle vetésforgó, amit 1929-ben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Innen már nehéz lesz
Nyíregyháza - Az azerbajdzsáni szervezők nem álltak a helyzet magaslatán, a női röplabda Európa-bajnokság [...] tovább »
Női röplabda Eb – Parádés nyitómérkőzés, egy órát csúszik az azeri-magyar
Baku - Kiváló mérkőzéssel és kis híján bombameglepetéssel indult Azerbajdzsánban a női röplabda [...] tovább »
Vb-selejtezők – Bernd Storck tizenkét légióst hívott meg
Budapest - Bernd Storck szövetségi kapitány tizenkét légióst hívott meg a magyar labdarúgó-válogatottba, amely [...] tovább »
Kosárlabda – Az Alba Fehérvár szeretné megvédeni bajnoki címét
Székesfehérvár - Az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapata megvédené címét a jövő héten rajtoló [...] tovább »
Elhunyt Bernie Casey, a Bond-filmek első fekete CIA-ügynöke
London - Elhunyt 78 évesen Los Angelesben Bernie Casey egykori amerikaifutball-sztár, aki első fekete színészként [...] tovább »
DEAC: megindul a harc floorball-fronton is
Debrecen - Indul a 2017/2018-as szezon a DEAC floorballosai számára is: az egyetemista csapat szombaton a fővárosi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása