Frissítve:

Jogszabályváltozások – A földforgalmi törvény újabb előírásai lépnek hatályba

Budapest, 2014. február 28., péntek (MTI) – A parlament múlt nyáron fogadta el a földforgalmi törvényt, amely lépcsőzetesen lép hatályba, március 1-től adásvételi szerződést földre csak biztonsági elemekkel ellátott papíron lehet kötni, illetve ekkortól kell alkalmazni az elővásárlás szabályait is.

hiba beküldése

Föld eladása esetén, elővásárlási joga első helyen az államnak van. Az államot követik azok a helyben lakó földművesek, akik az eladáskor használják a földet, majd az egyéb helyi földművesek következnek.

Az utóbbi csoporton belül előnyt élveznek a családi gazdálkodók, a fiatal földművesek, továbbá a pályakezdő gazdálkodók. Ugyancsak előnyt élvez – de csak szántó, legelő gyep és fásított terület eladása esetén – az, aki legalább egy éve állattartó telepet üzemeltet.

Az elővásárlási szabályokat nem kell alkalmazni akkor, ha a tulajdonos közeli hozzátartozója a vevő, illetve a közös tulajdonban lévő föld egyik tulajdonostársa váltja magához a többi földet.

Az elővásárlásra jogosultak a helyi önkormányzat hirdető tábláján értesülhetnek arról, hogy lehetőségük nyílt e joguk gyakorlására, a szerződést ugyanis – a megkötést követően – 8 napon belül ki kell függeszteni.

Ugyancsak március 1-től lépnek hatályba a helyi földbizottságot létrehozó szabályok. Valamennyi helyi földhasználó – a magánszemélyek és a cégek is – gazdálkodói közösséget alkotnak. Ők választják meg a helyi földbizottságot, amely 3-9 tagú. Feladata – egyebek mellett – a spekulatív földszerzés megakadályozása.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Videó: Drágább lesz a karácsonyi hal
Hortobágy - Drágább lesz a hal karácsony előtt. Hortobágyon megkezdődött a lehalászás. Az ünnepekre mintegy [...] tovább »
Előremutató gazdasági egyeztetések Borsodban
Borsod-Abaúj-Zemplén - Csöbör Katalin országgyűlési képviselő a borsodi 1-es számú választókerülethez [...] tovább »
A kormány döntött a Népi építészeti program támogatásairól
Budapest - A kormány határozatban foglalt állást arról, hogy a népi építészeti emlékeket és a műemléki [...] tovább »
Ünnepek – Indul az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben
Budapest - A karácsony előtti két hét az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben, az Országos Kereskedelmi [...] tovább »
Segélyhitelt ajánl Srí Lankának Magyarország
Budapest - Segélyhitelt ajánl a Srí Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaságnak a magyar kormány. Az erről [...] tovább »
Devizapiac – Erősödött a forint
Budapest - Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda-vb – Rasmussen: csalódottan utazunk haza
Lipcse - Kim Rasmussen szövetségi kapitány úgy fogalmazott, a magyar női kézilabda-válogatott csalódottan utazik [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Küzdelmes meccset nyert meg a Körmend
Budapest - A Körmend hat ponttal nyert a vendég Kecskemét ellen a férfi kosárlabda NB I vasárnapi mérkőzésén. tovább »
Férfi kézilabda NB I – Vendégként szerzett pontot a Vác
Budapest - A Vác 29-29-es döntetlent játszott az Orosháza vendégeként a férfi kézilabda NB I vasárnapi [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – A Dunaferr kikapott a Sümegtől
Budapest - A Dunaferr öttszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a Sümeg vendégeként vasárnap a férfi [...] tovább »
Női röplabda NB I – A Vasas otthon, a Jászberény idegenben nyert
Budapest - A Vasas otthon, a Jászberény pedig idegenben nyert a női röplabda NB I vasárnapi játéknapján. tovább »
Női kosárlabda NB I – Rangadót nyert a Cegléd
Cegléd - A Cegléd kilenc ponttal megnyerte a vendég Győr elleni rangadót a női kosárlabda NB I vasárnapi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása