Frissítve:

Jogerősen hat évre ítéltek egy montenegrói kábítószercsempészt Szegeden

Szeged, 2015. május 7., csütörtök (MTI) – Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy montenegrói férfit, aki fél kiló heroint próbált Magyarországon keresztül Svájcba csempészni.

hiba beküldése

A táblabíróság különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a 31 éves férfit.

A vádlott tavaly március 12-én hajnalban érkezett a röszkei határátkelőhelyre egy Szerbia és Svájc között menetrendszerűen közlekedő autóbusz utasaként. A pénzügyőrök kábítószer-kereső kutyával tételesen átvizsgálták az autóbuszt és az utasokat. Az ellenőrzés során a vádlott derékszíja alatt, ragasztószalaggal körbetekert tasakba csomagolva 502,27 grammnyi barna port találtak. A por heroinbázis-mennyisége 227 gramm volt, ami a különösen jelentős mennyiség alsó határának csaknem kétszerese. A vádlott tudott arról, hogy heroint visz Zürichbe, elmondása szerint 500 eurót kapott volna a szállításért.

Az ítélőtábla enyhítette az első fokon a Szegedi Törvényszék által kiszabott hét év fegyházbüntetést. Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az ítélet indoklásában kifejtette, az enyhítő körülményekre – többek között a vádlott beismerő vallomására – tekintettel látott lehetőséget a bíróság a büntetés tartamának csökkentésére. Mivel a férfinak a magyar nyelvet nem ismerve, lakhelyétől távol kell kitölteni büntetését, és ez számára az átlagosnál nagyobb terhet jelent, a szabadságvesztést börtönben töltheti le.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Tragédia Tiszaújvárosban – Másfél év múlva szabadulhat a gázoló lengyel kamionos
Miskolc, Tiszaújváros - Helybenhagyta a nagymamát és 17 hónapos unokáját halálra gázoló lengyel kamionsofőr [...] tovább »
Átadták a Raoul Wallenberg-díjakat
Budapest - Átadták a Raoul Wallenberg-díjakat szerdán Budapesten. A vészkorszakban magyar zsidók ezreit a [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Berlin és Bécs egyetért a határvédelem fontosságában, a menekültkvóták ügyét eltérően ítélik meg
Budapest - A német és az osztrák kormány egyetért abban, hogy a migrációs válság megoldásához elengedhetetlen [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. január 17.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Illegális bevándorlás – Uniós szóvivő: az EU számolt a menekültek korábbi befogadásával a tagállamokra vonatkozó kötelező kvóták meghatározásánál
Brüsszel - Amikor az Európai Unió meghatározta az áthelyezésre jogosult menekültek tagállamokra vonatkozó [...] tovább »
Harminchat film versenyez az első Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőri díjért
Budapest - Harminchat diák nevezte munkáit a Kovács László- és Zsigmond Vilmos-díjra, melynek első [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Haraptak a Cápák: irány a négyes döntő!
Nyíregyháza - Akárcsak egy esztendeje, ezúttal is ott lesz a Hepp-kupa négyes döntőjében Nyíregyháza Blue [...] tovább »
Megint csak a csalódás maradt
Kisvárda - Elbúcsúzott a Magyar Kupa küzdelmektől a Kisvárda Master Good SE, miután veszített a Vác ellen. tovább »
Műkorcsolya Eb – Maszljanko 33. lett a férfiaknál
Moszkva - A legutóbbi öt alkalommal győztes Javier Fernandez vezet a férfiaknál a Moszkvában zajló műkorcsolya [...] tovább »
BOON-ÉLŐ – Videó: Magyar Kupa – DVTK Jegesmedvék vs. Ferencvárosi TC 5-1
Miskolc – Szerdán a DVTK Jegesmedvék gárdája a Ferencvárosi TC csapatát fogadta Miskolcon, a Népkerti [...] tovább »
Asztalitenisz World Tour – Majoros ezüstérmes az U21-es tornán
Budapest - Majoros Bence ezüstérmet szerzett a 21 éven aluliak tornáján a BOK Sportcsarnokban zajló asztalitenisz [...] tovább »
Osztrák jégkorongliga – A vezetőedzővel és egy légióssal hosszabbított a Fehérvár AV19
Budapest/Székesfehérvár - A vezetőedzővel és egy légióssal hosszabbított szerződést a következő idényre az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása