Frissítve:

Jogerősen hat és fél évre ítéltek egy macedón kábítószercsempészt

Szeged – Jogerősen hat és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy macedón férfit, aki több mint 25 kilogramm marihuánát próbált Magyarországon keresztül Nyugat-Európába csempészni 2017-ben.

hiba beküldése

A táblabíróság különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 33 éves vádlottat, és a szabadságvesztés mellett hét évre kiutasította Magyarország területéről.

A vádlott 2017 februárjában állapodott meg megbízójával arról, hogy egy autóban elrejtve, kábítószert fog Koszovóból Magyarországon keresztül Nyugat-Európába szállítani. A férfi Skopjéban egy mikrobuszt bérelt. A jármű utasterének takarókárpitjai mögött, a gyári kialakítású üregekben 61 csomag marihuánát rejtettek el.

A vádlott február 19-én indult el Pristinából, és délután jelentkezett belépésre a röszkei határállomáson. A pénzügyőrök a gépjármű tételes átvizsgálás mellett döntöttek, és megtalálták a 25,78 kilogrammnyi marihuánát.

A szakértői vélemény szerint a drogszállítmány teljes hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának 2,4-szerese volt.

A férfi a nyomozás során tagadta, hogy tudott volna az elrejtett drogról, de az elsőfokú tárgyaláson beismerte bűnösségét.

A táblabíróság döntésével helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.

-MTI-



További hírek a MON Sziréna kategóriából
Halálos baleset egy tanya udvarán Medgyesegyházán
Békéscsaba - Halálra gázolt egy mezőgazdasági gép egy nőt Medgyesegyházán szerdán délután - olvasható a [...] tovább »
Halálos baleset történt az M1-es autópályán Győrnél
Győr - Összeütközött négy jármű az M1-es autópályán Győr térségében a Hegyeshalom felé vezető oldalon, [...] tovább »
Lezárt út, kiürített épületek – Bombariadó volt a kislétai iskolában, nem fogod elhinni, ki volt a betelefonáló!
Kisléta - Bombariadó miatt Kislétán kiürítették a település központjában lévő közintézményeket – kapta [...] tovább »
Busszal ütközött a HÉV Csömörön
Budapest - Menetrend szerinti busszal ütközött a HÉV Csömörön szerdán, a balesetben hárman megsérültek [...] tovább »
Videó: Élőben közvetítette, ahogy 140-nel száguldozott – Ezt mondta rá a közlekedéspszichológus…
Budapest - Élőben közvetítette egy fiatal férfi, ahogy 140-nel száguldozott egy olyan helyen Budapesten, ahol 50 [...] tovább »
Új eszközöket kaptak a honvédségi tűzszerészek
Budapest - Új eszközöket, köztük járőrautókat és védőruházatot kaptak a Magyar Honvédség tűzszerészei [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda NB I – A Siófok rangadót nyert az FTC otthonában
Budapest - A Siófok 30-29-re győzött a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai játéknapján. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Csak a Kecskemét nyert idegenben
Budapest - Csak a Kecskemét tudott idegenben nyerni a férfi kosárlabda NB I középszakaszának szerdai játéknapján. tovább »
Női röplabda Extraliga – Egy győzelemre a bronzéremtől a Békéscsaba
Budapest - A Békéscsaba 3-1-re legyőzte az Újpestet a női röplabda Extraliga bronzcsatájában, a párharc [...] tovább »
Budapesti tenisztorna – Herbert lesz Balázs Attila ellenfele
Budapest - A francia Pierre-Hugues Herbert lesz Balázs Attila ellenfele az 586 140 euró (184,6 millió forint) [...] tovább »
Áder János tiszteletvacsorán fogadta a 1979-ben világbajnok asztaliteniszezőket
Budapest - Áder János köztársasági elnök szerdán este a Sándor-palotában tiszteletvacsorán látta vendégül [...] tovább »
Férfi vízilabda Bajnokok Ligája – Kikapott Moszkvában az Eger
Moszkva - Az Eger 15-13-ra kikapott a Dinamo Moszkva otthonában a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 13. fordulójának [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása