Frissítve:

Jogerős, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra a skálás rabló

Szeged, 2014. március 24., hétfő (MTI) – A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsának jogerős döntése alapján nem bocsátható feltételes szabadságra az a férfi, akit más bűncselekmények mellett a budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint több ember életének kioltása miatt ítélt életfogytig tartó fegyházbüntetésre a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban – tájékoztatta a törvényszék hétfőn az MTI-t

Bene Lászlót több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a Legfelsőbb Bíróság, és úgy döntött, legkorábban húsz év letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra.

A Szegedi Törvényszék – a feltételes szabadság mellőzéséről szóló – döntésének indoklása szerint, bár az elítélt túlnyomó részben betartotta a büntetés-végrehajtási intézet rendjét, sem a büntetés eddigi végrehajtása során tanúsított magatartása, sem a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos meghallgatáson tett nyilatkozatai alapján nem állapítható meg, hogy a büntetési célok a szabadságvesztés hátralevő részének végrehajtása nélkül is elérhetőek lennének.

A jogszabályoknak megfelelően a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét a bíróság 2016-ban újra megvizsgálja.

– MTI – 

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Hüllő érkezik a lakásunkba
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Alapos felkészülést igényel egy hüllő fogadása és hosszú távú tartása. tovább »
Videó: Nagyot robbant az új Majka-bomba!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ezúttal Horváth Tamás közreműködésével döntögeti a nézettségi [...] tovább »
Olvasói levél: Kiránduljunk Szentlélekre!
Debrecen - Jó a miskolciaknak! Fél óra alatt, tömegközlekedési eszközön egy nagyváros szmogos belsejéből a [...] tovább »
Szülői felelősség a pályaválasztásban
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A szülők 90 százaléka a gyermek képességeinek megfelelő iskolát gondolja [...] tovább »
A jó nyelvtanuló app játékosan ösztönöz
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A Drops lett az idei év legjobb alkalmazása a Google szerint. tovább »
Természetközelibb megoldásokkal
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A lakás légtere sok esetben szennyezettebb, mint a nagyvárosi levegő. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kék Cápák – Hazai pályán nincs kérdés
Nyíregyháza - A Kék Cápák egy héten belül a második győzelmüket aratták. tovább »
Női röplabda Extraliga – Megszerezte első győzelmét a Haladás
Budapest - Megszerezte első győzelmét a Haladás a női röplabda Extraliga alapszakaszában, miután az egyetlen [...] tovább »
Asztalitenisz Top 12 – Nagyváradi megvédte címét, ismét Lakatos a férfi bajnok
Budapest - A nőknél a címvédő Nagyváradi Mercédesz, a férfiaknál pedig a 2016-os bajnok Lakatos Tamás nyerte [...] tovább »
Férfi vízilabda Magyar Kupa – Huszonkét év után nyert a Ferencváros
Budapest - A Ferencváros 1996 óta először nyerte meg a férfi vízilabda Magyar Kupát, miután a vasárnapi [...] tovább »
Alpesi vk – Shiffrin kihagyja a Val Gardena-i versenyeket
Val Gardena - Az összetett alpesisí-világkupában címvédő amerikai Mikaela Shiffrin kihagyja a sorozat [...] tovább »
Kerekesszékes vívó vk – Nyolc magyar érem Kiotóban
Budapest - A magyar küldöttség nyolc érmet, egy aranyat, három ezüstöt és négy bronzot szerzett Japánban, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása