Frissítve:

Jobbik: újra becsapták a felsőoktatási intézményeket és a hallgatókat

Budapest, 2013. május 11., szombat (MTI) – A Jobbik ifjúsági tagozata szerint az oktatási kormányzat ismét megszegte a felsőoktatás finanszírozásával kapcsolatban tett korábbi ígéretét.

hiba beküldése

A tagozat alelnöke, Merkwart Krisztián az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta, hogy a felsőoktatási intézményeknek korábban drasztikusan csökkenteniük kellett a hallgatói juttatások egy részét, mert nem kapták meg a szaktárcától az erre szánt normatíva teljes összegét.

Most szétosztottak tízmilliárd forintot a Felsőoktatási és Strukturális Alapból működési célra, de a hallgatói juttatásokra ígért és jogosan járó pénzt nem biztosítják, vagyis becsapták az intézményeket és a hallgatókat, ami megdöbbentő és felháborító – írta a jobbikos politikus. Hozzátette: az oktatási kormányzat azt várja el a tragikus anyagi helyzetben lévő egyetemektől és főiskoláktól, hogy ebből a működési célra járó összegből pótolják ki a juttatásokat is.

Példaként említette, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a juttatásokra 500 millió forinttal kevesebbet kapott, ezzel szemben most működésre mindösszesen 200 millió forinttal kárpótolják az intézményt.

A Jobbik ifjúsági tagozata arra szólította fel a kormányt, hogy azonnal hagyjon fel a felsőoktatás jelenlegi, kaotikus finanszírozási rendjével, és biztosítsa az intézményeknek a működéshez és a hallgatók juttatásainak kifizetéséhez szükséges teljes összeget.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása