Frissítve:

Jobbik: a jegybank luxuskiadásai helyett a férfiak nyugdíjára költsenek!

Budapest, 2015. augusztus 14., péntek (MTI) – A Jobbik felszólítja Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét valamint a Fideszt, hogy fogják vissza a jegybank “felelőtlen luxuskiadásait”, és ehelyett inkább a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjaztatására költsenek – közölte a párt alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

hiba beküldése

Volner János a fideszes politikusokat jellemző értékválságnak nevezte, hogy a kormány “állítólag” nem tud 150 milliárd forintot elkülöníteni a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjazására, miközben a Magyar Nemzeti Bank a Pallasz Athénéről elnevezett alapítványokba 160 milliárd forintot “présel bele”. Ezt az összeget luxuskiadásokra, például kastélyvásárlásokra fogják elkölteni, de ezzel párhuzamosan a jegybank egy másik, 90 milliárd forint értékű, hasonló célokat szolgáló programot is indított – mondta a képviselő.

Volner János szerint ezek “felelőtlen luxuskiadások”, amelyek nem Magyarország érdekeit, hanem Matolcsy György jegybankelnök “személyes ambícióinak kielégítését” szolgálják. Szavai szerint sok esetben erősen vitatott, hogy az adott ingatlan megéri-e azt az összeget, amit kifizettek érte. Egyúttal a jegybanki portfóliókezelés szokatlan gyakorlatának nevezte, hogy az MNB műkincseket és kastélyokat vásárol, ugyanis a Magyar Nemzeti Banknak a monetáris politika felett kellene őrködnie – fogalmazott.

Ha Orbán Viktor azt mondta, hogy nem szereti a sunyi pártokat, akkor ne tűrje el saját vezetői között se a sunyiságot – fogalmazott. A fideszes politikusok válaszoljanak arra, egyetértenek-e azzal, hogy a férfiak negyven év utáni nyugdíjaztatására nincs 150 milliárd forint, de a jegybank el tud költeni 160 milliárdot különböző kastélyvásárlásokra – jelentette ki. Ezzel arra a felvetésre reagált, hogy egy, a témában feltett kérdést Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön nem kommentált, arra hivatkozva, hogy a jegybank független. A miniszter akkor hozzátette, reméli, hogy a megújult felügyelőbizottság megfelelő választ ad a felvetődött kérdésekre.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Ég egy kamion az M1-esen, lezárták a főváros felé tartó sávokat
Budapest - Ég egy kamion az M1-es autópálya 25-ös kilométere közelében, Zsámbék környékén, a Budapest felé [...] tovább »
Influenza – Teljes látogatási tilalom lesz péntektől a Honvédkórház intézményeiben
Budapest - Teljes körű látogatási tilalmat vezetnek be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ [...] tovább »
PM: a foglalkoztatók 70 százalékánál találtak munkaügyi jogsértést
Budapest - Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 13 316 munkáltató 70 százalékánál, az [...] tovább »
A Nemzetközi Beruházási Bank székhelye még az idén Budapestre költözik
Budapest - A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) magyarországi székhelye várhatóan 2019 második felében nyílik [...] tovább »
Domokos László: a fejlett pénzügyi kultúra javítja az életminőséget
Budapest - A fejlett pénzügyi kultúra javítja az egyének életminőségét, növeli a létbiztonságot, ezért [...] tovább »
Lehullt a lepel: megvannak Debrecen borai
Debrecen - A tavalyinál is több vörös- és fehérbort, valamint pezsgőt neveztek az idei Debrecen Város Bora [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Póta meccslabdáról kapott ki, Madarász és Majoros is kiesett
Budapest - Mind a három magyar játékos, Póta Georgina, Madarász Dóra és Majoros Bence is vereséget szenvedett az [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Hosszabbításban verte az FTC a Vasast
Budapest - A listavezető Ferencváros hosszabbításban győzött a Vasas otthonában, míg a Fehérvár nyert a megyei [...] tovább »
Férfi kézilabda vb – Izland is a középdöntőbe jutott
Koppenhága - Izland válogatottja két góllal legyőzte Macedónia csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Mályi FC: Veretlenül lehetnek kettesek
Mályi – A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Dél-Borsod csoportját a Mályi FC gárdája vezeti. tovább »
Férfi kézilabda vb – Tunézia lesz a magyarok harmadik ellenfele a középdöntőben
Koppenhága - Tunézia válogatottja öt góllal legyőzte Ausztria csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
DVSC: Nikitscher Tamással is hosszabbított a klub
Debrecen - A fiatal középpályás 2021 decemberéig írt alá - adta hírül a dvsc.hu. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása