Frissítve:

Jó pörgős verseny volt!

Jó pörgős verseny volt! © Fotó: Bitto Zsolt
Interjú Poczang Valér navigátorral a 25. HELL Miskolc Rallye után.

hiba beküldése

  1. HELL Miskolc Rallye 2019. 05. 02.
    Parkánszki Balázs – Poczang Valér
    Lada 2105
    Dynamic Rally Team SE.

Kezdjük a prológgal, ami a hagyományos megnyitója a miskolci versenynek. A salakos pályán a látvány, vagy az időeredmény volt számotokra fontosabb?
– Számunkra a látvány lett volna a legfontosabb ez részben sikerült is a palánk lerombolásával. Kicsit (nagyon) odaért a hátulja aztán az eleje, nem kellett volna nagyon erőltetni az egyre nagyobb szögben való keresztbe menést, de ez van szerencsére nem befolyásolta a továbbiakat. Sokat segített az eső után még locsoló kocsival még jobban feláztatni a pályát. Amúgy ez a salak tőlem el is maradhatott volna. Ennél biztos van látványosabb prológ is……

Szombaton nyolc gyors várt rátok. Hogy sikerült végig találni a pályákon?
– Egerhez képest jobban feltudtuk dolgozni a pályákat, de inkább a két hosszú gyorsra koncentráltunk. Az első gyorsot elóvatoskodtuk, mert még nem mentünk esőben eső gumival.
A második gyors egész lendületes volt nekünk kb. a feléig mert defektet kaptunk amit bent ki is cseréltünk 5-6 perc alatt. Itt nekünk a verseny el is úszott. De nem volt itt vége a kerékcserének, mert Sajómercsén szintén defektet kaptunk, 2-3 kilométert felnin tettünk meg a célig. Nem adtuk fel, mert inkább tanulni fejlődni mentünk.

A Sáta-Sajómercse szakaszon jöttetek egy kategória 9.-ik időt. Ennyire feküdt-e nektek ez a gyors?
– Hogy feküdt-e ez túlzás, és a 9.-ik időtől sem vagyunk elájulva, sőt a kocsi tudna előrébb is végezni nekünk kell összeszedetten menni. Tudjuk is mi a hiba, tudjuk az utat a jó irányba, csak menni és menni kell, de itt csak a költségvetés szab gátat. De visszatérve nagyon jó gyors nagyon jó ritmusos és mentünk volna még rajta szerintem.

Végezetül, miként értékeled a Miskolc Rallyet?
– Egy nagyon jó pörgős verseny volt VB szintű gyorsokkal, talán ezt a prológot kihagytam volna. Egy színvonalasabb prológ illet volna a rendezvényhez, ahol Paolo Diana is jobban megtudta volna mutatni magát.

Partnereink segítségét köszönjük!

– Hajósi Miklós –



További hírek a Autó - Motor kategóriából
Újra a vörös bikán
A hétvégén az ausztriai Spielbergben a Red Bull Ringen csap össze ismét az FIA CEZ és az MNASZ Autós Gyorsasági [...] tovább »
Gindeli Balázs és a keceli autocross
Interjú Balázzsal a május 19-i autocross verseny előtt, amit a Kecel Ringen tartanak meg. tovább »
Mózes Károly és a keceli autocross
Interjú Károllyal a május 19-i autocross verseny előtt, amit a Kecel Ringen tartanak meg. tovább »
Fogasy izzasztó Opatija Ralija
Az abszolút negyedik és a Mitropa Kupa második helyét szerezte meg Fogasy Gergely és Berendi Dávid Ford Fiesta [...] tovább »
Csomós Mixi: Kettőből kettő
Csomós Mixi és Nagy Attila Miskolcon ott folytatta, ahol Egerben abbahagyta. tovább »
A régi motor nem bírta
Farkas Kálmán csapatvezető értékelése a CREDOBUS Miskolc Rallye2 2019-ről. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása