Frissítve:

Jó ötlet a kikapcsolódás érdekében Japánban nyaralni?

Jó ötlet a kikapcsolódás érdekében Japánban nyaralni?
Igen is, meg nem is. Ez attól függ leginkább, mit értünk kikapcsolódás alatt, illetve hogy melyik területre szeretnénk ellátogatni.

Vannak ugyanis csendesebb környékek, de itt drágább is a szállás, máshol pedig nyüzsgés van, így meg kell szokni a város ritmusát és igyekezzünk felvenni azt. Az emberek rohannak, nagy tömegek sétálnak az utcán, de az autókból sincsen kevés. Az odajutást többféleképpen lehet megoldani, vonattal, repülővel, mi az utóbbit ajánljuk. Az ára igencsak borsos, de nem a legmagasabb kategória, az élmény viszont ár-érték arányban tökéletes lesz. Sőt, felejthetetlen emlékeket szerezhetünk egy Japán nyaralás vagy kiruccanás alkalmával.

Fontos tudni, hogy a japán városokban teljesen máshogyan működnek a dolgok, mint Magyarországon. A jegyeket már jóval hamarabb le kell foglalnunk, illetve az útlevélnek a hazautazás napjától számítva is még legalább fél évig érvényesnek kell lennie, erre nagyon figyeljünk oda. Mivel nagyon forgalma országba látogatunk, előre meg kell terveznünk az úti célt, illetve, hogy mivel szeretnénk utazgatni a városban. Autóval való közlekedés esetén nagyon fontos tudnivaló, hogy bal kéz szabály szerint közlekednek, ami megzavarhatja a magyar sofőrt (ráadásul a vezetői engedély megszerzése nagyon macerás). Van taxi is, ami egy alapbértől indulva számolja az órákat, és nem érdemes telefonon megrendelni, le kell inteni az utcán, de sokkal többre megyünk a metróval, vonattal, ezek különleges élmények is lesznek. Azonban arra is oda kell figyelni, hogy a metróhoz alkalmi jegyet vagy mágneskártyát szeretnénk használni, hiszen más-más esetre másik opció lesz praktikusabb. A legjobb a mágneskártya használata, amelyre feltölthetsz pénzt, és azt levásárolhatod, a fennmaradó összeget pedig a kiruccanás végeztével visszaigényelheted. Csak egy érintés, és ki is van fizetve az utazásod, folyamatosan tájékoztat az aktuális egyenlegről. Külön előny, hogy használhatjuk a metróban található ital automatáknál is, illetve éjjel-nappali kisboltokban. Mivel nagy a forgalom, az éttermekben főleg, gyakran csipogót kapunk a kezünkbe, amely jelzi, ha kész az étel. Átvehetjük, és fogyaszthatjuk is frissen. A japánoknál az ételek a lehető legfrissebben készülnek el, és rendkívül egészségesek. A rizs, a halak, a sok zöldség, a kis adagok, illetve a kevés zsiradék használata nagyon egészséges. Evőpálcikával esznek, persze gondolnak a külföldiekre is, de inkább mi tiszteljük meg őket azzal, hogy meg tanulunk pálcikával enni. Furcsa szokások vannak az asztalnál és a hétköznapokban, illetve ezek csak a magyar szemnek furák. A levest szürcsölve illik enni, a lábbeliket le kell venni, mielőtt a házba lépünk, és gyakran csak zokniban vagy mezítláb közlekedhetünk a házban. És igen, ami a magyarnak nagyon furcsa lehet, az udvariasság, az önzetlenség és kedvesség, amivel fogadnak. Színtiszta vendégszeretet. A boltokban ingyen adnak zacskót, a borravaló fogalma nem létezik, nem várják el.

A kiszolgálás maximális, az ételekhez is hozzá tudsz jutni olcsóbban, de megéri kifizetni a drágább ételeket, már csak a puszta látványa is csodálatos. A japán szakácsok nagyon precízek, gyorsan dolgoznak. A rohanás is annak tudható be a városban, hogy mindenki munkába igyekszik. Persze a japán fürdőkben és a csodálatos parkokban mindenki elidőzget egy-két órát. A dolgos mindennapok persze ország szinten mindenhol jelen vannak, például hazánkban Szegeden, ahol most rengeteg meghirdetett állás elérhető a www.szegedallas.hu weboldalon keresztül is, de ha japánban dolgoznál, akkor fontos tudni, hogy csak a legjobbakra és a modern gondolkodásúakra van szükség, például egy mechatronikai mérnökre. Japánban a robotika nagyon népszerű ágazat.

– PR cikk –


hiba beküldése



További hírek a Karrier kategóriából
Folyamatos fejlődési és előrelépési lehetőségek – ilyen egy igazán motiváló munkakörnyezet
Fontos, hogy olyan munkahelyet válasszunk magunknak, ahol motiválóak a körülmények és mindig van mód a [...] tovább »
A Jabil a jövő generáció szakembereire épít
A tiszaújvárosi Jabil Circuit Magyarország Kft. fontosnak érzi, hogy az évtizedes tapasztalatait és globális [...] tovább »
Duális képzés Jabil Circuit Magyarország Kft.-nél
Fontos, hogy az egyetemisták már tanulmányaik alatt tapasztalatot szerezzenek, ezzel ugyanis nagyobb eséllyel [...] tovább »
„Teljes értékű kollégaként kezel mindenki” – szakmai gyakorlat a Jabilnél
Kubuk Dániel, a Miskolci Egyetem gépészmérnök szakos hallgatója tudatosan készül az iskola utáni évekre. [...] tovább »
Tungsram – Örökségünk az innováció
A Tungsram 2018 áprilisában magyarországi központú, innovatív, globális márkaként tér vissza a piacra. [...] tovább »
Állásinterjú: önmagunkkal (is) való küzdelem
Debrecen - A megterhelő helyzetekkel szembe kell nézni, a problémákat feltérképezni. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Balogh Norbert az APOEL-hez került kölcsönbe
Budapest/Nicosia - Miután átesett az orvosi vizsgálatokon, Balogh Norbert kedden hivatalosan a ciprusi bajnok APOEL [...] tovább »
Vébé éremre hajt Dominika,a bunyóra termett amazon
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Box Club versenyzője is indul a budapesti ifjúsági világbajnokságon. tovább »
Labdarúgó NB I – Elhalasztják a Vidi FC-Újpest mérkőzést
Budapest - A hétvégén nem rendezik meg a MOL Vidi FC-Újpest FC labdarúgó-mérkőzést az OTP Bank Liga hatodik [...] tovább »
„Nagyon örülök ennek a nagyarányú sikernek”
Miskolc - A labdarúgó női NB I 1. fordulójában hazai pályán aratott fényes diadalt a Diósgyőri VTK együttese. tovább »
Ismét megcélozták a dartstáblákat
Debrecen - A DESOK-ban jött össze a dartsmezőny, Debrecenben dobáltak. tovább »
Kitüntették Arséne Wengert Libériában
Arsene Wenger a legjelentősebb kitüntetést kapja Libériában, amiért jelentősen hozzájárult George Weah [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása