Miskolci látkép
Idén Szolnok lett a legélhetőbb magyar város. Mint azt a CSR Hungary által összehívott sajtótájékoztatón is elmondták, fenntartható fejlődésük alapján idén első alkalommal hasonlították össze a több mint 10 ezer lakosú magyar településeket, Budapest kivételével összesen 143-at. Takács Júlia kiemelte: az országot járva jelentős különbségeket lehet látni a magyar városok között, míg egyes városok nagyon sokat fejlődtek, más településeken az elmúlt húsz évben szinte semmi változás sem történt. Ezért úgy gondolták, hogy a települések fejlődésének ösztönzésére bemutatják, hogy vannak pozitív példák, amelyeket követni lehet. Minthogy ezek között megyénk egyetlen, a paraméternek megfelelő városa sem szerepel, megpróbáltuk megtudni, mégis, hányadikak a sorban.
Takács Júlia, a CSR Hungary ügyvezető igazgatója kérésünkre válaszul elmondta: jóllehet sokan kérik a „sajátjuk” helyezését, nem kívánják a többi sorrendjét nyilvánosságra hozni, hiszen a céljuk az, hogy a pozitív példákat kövessék a többiek. Az indikátorok részletes elemzését csak az első tíz városra végzik el. Az igazgató elmondta: az eddigi munkájukat társadalmi munkában és önként végezték. Egy-egy város auditjét meg lehet ugyan hivatalosan kérni, de minthogy sok munkával és idővel jár, annak ára van, minden más országban is.
Kértük, legalább a helyben szerzett tapasztalataikat osszák meg velünk, legalább Miskolc esetében, de az igazgató elháríotta, s hangsúlyozta, hogy bár ők mind a 143 városban jártak, az nem is feltétlenül része egy hivatalos auditnak. Alapvetően a Központi Statisztikai Hivatal adataiból dolgoztak, a településeken folyamatban lévő, illetve tervbe vett fejlesztéseket, valamint a személyes látogatások tapasztalatait vetették össze. A vizsgálat szakmai felügyelőtestületét többek között az oktatás, a kultúra, a környezetvédelem és az energiahatékonyság területeinek szakértői alkották.
Szolnok a TÜV Rheinland-tól megkapja a legélhetőbb magyar város címről a hivatalos tanúsítványt. Mi pedig követhetjük a példájukat…
ÉM-SzK
A TOP 10 |
| Szolnok, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét, Szeged, Győr, Nyíregyháza, Békéscsaba, Kaposvár és Veszprém |