Frissítve:

Jezsuita szerzetes: Európának vissza kell nyernie erkölcsiségét és hitét

Budapest, 2015. május 29., péntek (MTI) – Európának vissza kell nyernie erkölcsiségét és hitét, mert veszélyt jelent, hogy miközben a Nyugat elvesztette vallása gyökerét és morális tartását, az iszlám igazodási ponttá vált – mondta Henri Boulad jezsuita szerzetes pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A melkita felekezethez tartozó, Egyiptomban szíriai-libanoni szülők gyerekeként született szerzetes az interjúban kifejtette, hogy kétféle iszlám létezik: van az irányítani akaró, erőszakos, valamint a liberális, nyitott, toleráns. Ez a kettősség Mohamed óta létezik, és a Koránban is jelen van, és a két irányzat között teljes az ellentmondás. Az egyik a nyitottságra, a másik a térítésre és mészárlásra fókuszál – magyarázta.

A szerzetes az Iszlám Állam terrorszervezettel kapcsolatban azt mondta: “a radikalizmus teljesen megfelel az iszlám vallás hagyományainak”.
A legfőbb próféta, Mohamed sokszor maga is részt vett azokban a karavánfosztogatásokban, amelyeket híveinek is megengedett, és például árulás miatt lemészároltatott hatszáz zsidót. Vagyis amikor az iszlám világ azt mondja, hogy Mohamed a példa, akkor a minta a radikalizmus, a terrorizmus is – vélekedett.

Henri Boulad ugyanakkor hangsúlyozta: fontos különbséget tenni az iszlám mint vallás és a muzulmán emberek között. A muzulmánok többsége kedves, szimpatikus ember, békeszerető, együttélésre törekszik, azonban egy őket irányító kisebbség nem az. Felidézte: a történelemben sokszor próbálkoztak azzal, hogy az iszlámot toleránssá tegyék, az iszlámnak több nagyon nyitott gondolkodója is volt, aki a hitet és az értelmet akarta egyensúlyba hozni, de mindig elítélték őket.

A szerzetes szerint “a Nyugat az iszlamizmus cinkosa”, politikai, gazdasági és stratégiai okokból “flörtöl” az iszlamizmussal.

Többek szerint az Egyesült Államok korábban együttműködött az Iszlám Állammal – mondta.

Arról is beszélt, hogy még a katolikus egyház sem hajlandó “szembenézni a dolgokkal”, a párbeszéd jegyében nem hajlandó világosan látni és kimondani az igazságot. Úgy fogalmazott: “a Nyugat a tolerancia jegyében megnyitja a kapuit az intolerancia előtt”.

Henri Boulad a bevándorlásról úgy vélekedett, hogy az integrációval nem volt minden bevándorlónak gondja, szinte csak az iszlám nem képes az integrációra.

“Ki is mondják: nem akarunk integrálódni, hanem mi fogunk titeket integrálni”, és ehhez a terv első lépése a bevándorlás, a második a gyermekszülés – mondta. Hozzáfűzte: néhány éven belül a demográfiai egyensúly megbillen. A harmadik lépés véleménye szerint a megtérés, mert miközben a Nyugat elvesztette vallása gyökerét és morális tartását, az iszlám – főleg a fiataloknak – igazodási ponttá vált.

A szerzetes hangoztatta: Európa, a Nyugat már nem szabad sem politikailag, sem erkölcsileg. Szerinte Európának vissza kell nyernie erkölcsiségét és hitét, amelyet a második világháború után elvesztett.

Henri Boulad azt mondta: “a nyitottság, a tolerancia, az emberi jogok nevében eladjuk a házainkat, eladjuk az országunkat, eladjuk a kultúránkat és eladjuk az identitásunkat”.
Sokan figyelmeztetik Európát, de nem akarja meghallani, és amikor majd megérti, késő lesz – vélekedett. Megjegyezte: “Európa fővárosában”, Brüsszelben a leggyakoribb név, amelyet a gyerekeknek adnak, a Mohamed, és a város lakóinak 40 százaléka muzulmán.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
A KENÓ nyerőszámai
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 24-i KENÓ-játékban a következő számokat [...] tovább »
Horváth Ildikó: pozitív változást hoztak az egyes népegészségügyi intézkedések
Budapest - Pozitív változást hoztak az egyes népegészségügyi intézkedések - mondta az egészségügyért [...] tovább »
Kövér László: Európa nagy embert vesztett el János korábbi luxemburgi nagyherceg halálával
Budapest - János korábbi luxemburgi nagyherceg halálával a nagyhercegség és Európa nagy embert, második [...] tovább »
AM-államtitkár: elfogadhatatlan a mezőgazdasági támogatások csökkentése
Letenye - Elfogadhatatlan a magyar gazdálkodók számára az Európai Unió bürokratái által felvázolt javaslat a [...] tovább »
Rémálommá vált a nyaralás Srí Lankán
Nyírábrány - Vakációra indult, de haza már szinte menekülve ért a nyírábrányi származású anyuka. tovább »
Merényletek Srí Lankán – A külügyminisztérium 11 millió forint értékű humanitárius gyorssegélyt nyújt
Budapest - A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 11 millió forint értékű humanitárius gyorssegélyt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda BL – Hatgólos veszprémi előny a negyeddöntőben
Flensburg - A Veszprém 28-22-re győzött a német Flensburg-Handewitt otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája [...] tovább »
DEAC: egyre távolabb a rájátszástól
Debrecen - Hazai pályán szenvedett ötpontos vereséget a DEAC kosárlabdacsapata az NBI/A középszakaszának [...] tovább »
Férfi vízilabda Bajnokok Ligája – Hazai döntetlenje után már nem juthat tovább a Szolnok
Szolnok - A Szolnok hazai környezetben 6-6-os döntetlent játszott az olasz BPM Sport Management együttesével, ezzel [...] tovább »
Női kézilabda NB I – A Siófok rangadót nyert az FTC otthonában
Budapest - A Siófok 30-29-re győzött a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai játéknapján. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Csak a Kecskemét nyert idegenben
Budapest - Csak a Kecskemét tudott idegenben nyerni a férfi kosárlabda NB I középszakaszának szerdai játéknapján. tovább »
Női röplabda Extraliga – Egy győzelemre a bronzéremtől a Békéscsaba
Budapest - A Békéscsaba 3-1-re legyőzte az Újpestet a női röplabda Extraliga bronzcsatájában, a párharc [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása