Frissítve:

Jeruzsálemben és Rámalláhban is borúlátóak a békefolyamattal kapcsolatban

Jeruzsálem, 2013. július 3., szerda (MTI) – Az izraeliek egytizede, míg a palesztinok 27 százaléka hisz a békefolyamat megújításában, s Izraelben 62 százalék támogatja a kétállami megoldást, szemben a palesztinok 53 százalékával – derült ki egy szerdán megjelent kutatásból.

hiba beküldése

A közvélemény-kutatás szerint miközben mindkét nép többsége támogatja a kétállami megoldást, mindkét helyen mégis egyformán borúlátóak: az izraeliek 68, a palesztinok 69 százaléka szerint csekély az esélye az önálló Palesztina megszületésének a következő öt évben.

Az izraeliek alig több mint fele, 51 százaléka szerint a telepesek a kétállami megoldás legfőbb akadályai.
A megkérdezettek mindenütt mélyen bizalmatlanok a másik fél békés szándékaival szemben, sőt mindkét fél úgy véli, hogy a túloldal létükben fenyegeti őket.

A palesztinok 57 százaléka szerint Izrael célja határainak bővítése a Jordán folyóig, s a palesztin lakosság kiűzése, negyedük szerint annektálnák az elfoglalt területeket és megtagadnák politikai jogaikat.
Az izraeliek 37 százaléka viszont úgy tartja, hogy a palesztinok távlati célja Izrael elfoglalása és a zsidó lakosság többségének megsemmisítése, miközben további 17 százalék szerint csak Izrael földjének megszerzése a palesztinok célja.

A zsidó államban élők fele attól tart, hogy maga, vagy gyermeke a hétköznapok során megsérülhet arabok támadása következtében, de a palesztinok 74 százaléka is fél az izraeliek csapásaitól, földjük vagy házuk elvesztésétől.

A június közepén végzett felmérésben 1270 palesztint személyesen kerestek fel, 601 izraelit pedig telefonon kérdeztek. A kutatók szerint a palesztinoknál három, az izraelieknél 4,5 százalék lehet a hibahatár.
A Jeruzsálemi Héber Egyetem Harry S. Truman Kutatóintézete és a Rámalláhban székelő Palesztin Politikai és Kutatóközpont közös felmérését szerdán egyaránt ismertette két izraeli lap, a Maariv, illetve a The Jerusalem Post.

– Shiri Zsuzsa, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Meghalt egy magyar kamionsofőr egy Déva melletti balesetben
Kolozsvár - Péntek hajnalban meghalt egy magyarországi kamionsofőr az erdélyi Déva közelében történt [...] tovább »
The Washington Post: az Egyesült Államokban titokban vádat emeltek a WikiLeaks alapítója, Julian Assange ellen
Washington - Az Egyesült Államokban titokban vádat emeltek a WikiLeaks internetes kiszivárogtatóportál [...] tovább »
Babis lemondását követelte több ezer tüntető Prágában
Prága - Andrej Babis cseh miniszterelnök lemondását követelte több ezer tüntető csütörtök este a prágai [...] tovább »
Sokéves szabadságvesztésre ítéltek két volt minisztert Szlovákiában
Pozsony - Hatáskörrel való visszaélés és közbeszerzés befolyásolása vádpontokban bűnösnek találta, és [...] tovább »
Harmincan sérültek meg egy bajorországi buszbalesetben
Berlin - Frontálisan összeütközött két busz csütörtökön a bajorországi Ammerndorf közelében, a helyi [...] tovább »
Videó: Egy ujjnyi hely sem volt a két jármű között
Csita - Az elcsépelt kifejezés most valósággá vált: tényleg centiméterekre állt meg egymástól a teherautó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Élő tv-sportközvetítések – Péntek, szombat, vasárnap
Budapest - A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Vívással az elegáns bajnok emléknapján
Berettyóújfalu - Alkalomhoz illően, vívással indult a Kabos Endre háromszoros kardvívó olimpiai bajnok [...] tovább »
Magyar-észt – Willi Orbán: pályafutásom legérzelemdúsabb mérkőzése volt
Budapest - A vezető gólt szerző Willi Orbán legérzelemdúsabb mérkőzése volt a magyar labdarúgó-válogatott [...] tovább »
Magyar-észt – Hazai győzelemmel versenyben a második helyért
Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte az észt csapatot a Nemzetek Ligája C osztályának [...] tovább »
Jogerőre emelkedett Mozgi Milán négyéves eltiltása
Budapest - Csütörtökön jogerőre emelkedett a kajakozó Mozgi Milán négyéves doppingeltiltása. tovább »
Férfi röplabda Challenge Kupa – Aranyjátszmában búcsúzott a Kaposvár
Kaposvár - A Kaposvár férfi röplabdacsapata a hazai pályán aratott 3-1-es győzelmével az aranyjátszmát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása