Frissítve:

Jégkorong divízió I/A-vb – A játékosok és a kapitány szerint is a gólszerzésben kell előre lépni

Nurszultan – A szövetségi kapitány és a játékosok szerint is a helyzetek kialakításában és értékesítésében kell fejlődnie a magyar jégkorong-válogatottnak, amely a nurszultani divízió I/A-világbajnokság második játéknapján kedden 3-1-re kikapott a fehérorosz együttestől.

hiba beküldése

Majoross Gergely megbízott szövetségi kapitány szerint nagy lépést tettek előre a hétfői nyitómérkőzéshez képest – amin a 5-1-re kaptak ki az elmúlt vb-n még A csoportos Koreai Köztársaságtól -, hiszen tudták uralni a játékot. A tavaly még ugyancsak a világelitben szereplő beloruszok vezető találata azonban lökést adott az ellenfélnek, ennek ellenére válogatottja tartotta magát a tervekhez, sok elemben jól teljesített, ám a gólszerzéssel változatlanul akadtak gondjai.

“A torna előtt célként határoztuk meg, hogy meccsről meccsre jobbak legyünk, ezt sikerült megvalósítani, bár az is tény, hogy az első találkozó után bőven hagytunk helyet a fejlődésnek.”
Hangsúlyozta, hatvan percig jól dolgozott és küzdött tisztességgel a magyar válogatott, ám kritikus helyzetekben nem tudta bevenni a fehérorosz kaput.

“A góllövés az a szegmens, amiben szeretnénk és kell is előre lépnünk” – mutatott rá. – “Mikor sikerül jó helyzetet kialakítani, abból nyilván jó lenne betalálni, de az még fontosabb, hogy olyan lehetőségeket teremtsünk, amikből valahogy a hálóba juthat a korong. Nem tudatos játékra gondolok, hanem olyan kapura juttatott korongra, amikor nagy a forgalom, s a kipattanókból akár csúnya gólokat szerzünk.”

Andrej Szidorenko, a fehéroroszok szakvezetője felidézte: a magyarok kezdték jobban a mérkőzést, míg saját csapata nem igazán volt aktív, s sebességben is alulmaradt.

“A korai vezetés után azonban jobban játszott az együttesem, s a harmadik találat, amit öt a három ellen szereztünk, szintén létfontosságú volt” – fogalmazott. Mint mondta, ezt követően nyugodtan játszhatták saját játékukat, koncentrálhattak a védekezésre.

“Egy ilyen csapat ellen voltak olyan periódusok, amikben tudtunk dominálni. Egy valamiben nem tudtunk jeleskedni ma sem, s az a góllövés volt. Pedig fontos lett volna, hogy betaláljunk az első harmadban, hisz leesett volna a kő a szívünkről és felszabadultabban tudtunk volna játszani” – fejtette ki Erdély Csanád az MTI-nek. – “Még mindig hiányzik belőlünk az a kis extra a befejezéseknél, ami ilyenkor előre lendíti a csapatokat.”

Kiemelte, jobban teljesítettek, mint az első meccsen, amelyen a stratégia negyven százalékát teljesítették, most 70-80-at sikerült.

“Így ez a mostani kevésbé fájó, ez azonban a végeredmény szempontjából teljesen mindegy, ugyanúgy nulla ponttal zártunk” – fogalmazott.

A szépítő gólt szerző Galló Vilmos szerint kiegyenlített meccset játszottak, amelyen bármelyik fél javára billenhetett a győzelem. Kiemelte, két védelmi hibából kaptak két gólt, míg ők sokáig nem tudtak betalálni, de bízik benne, hogy a következő találkozón áttörik ezt a gátat.

Az MTI kérdésére, miszerint ad-e pluszt a csapatnak, hogy a mintegy négyszáz magyar szurkoló – szokásához híven – újabb vesztes találkozó után is elénekelte a Himnuszt, azt felelte:

“A hazát képviseljük, szenzációs, hogy ennyien kijöttek és buzdítanak minket, ebből is látszik: milyen erős és összetartó nemzet a magyar. Elképesztő érzés ilyen tömeg előtt játszani, reméljük ez segíteni fog minket a következő meccseken” – tette hozzá.

A két találkozó után pont nélkül az utolsó helyen álló magyar válogatott vereségével rendkívül nehéz helyzetből várja a folytatást, amikor szerdai szünnapot követően csütörtökön – magyar idő szerint 8.30-tól – a litván, majd pénteken a szlovén együttessel mérkőzik, s végül a házigazda kazahok ellen zárja a vb-t vasárnap. Az első két helyezett játszhat majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

-MTI-



További hírek a Sport kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása