Frissítve:

Jean-Claude Mignon: változtatni kell az Európa Tanács monitoringrendszerén

Moszkva, 2013. november 12., kedd (MTI) – Változtatni kell az Európa Tanács monitoringrendszerén, amely révén ellenőrzi, hogy a tagállamok betartják-e kötelezettségeiket – fejtette ki kedden az ET Parlamenti Közgyűlésének Moszkvában tárgyaló elnöke.

hiba beküldése

Jean-Claude Mignon Szergej Nariskinnal, az orosz duma elnökével találkozott. Úgy vélte, hogy a monitoring mai rendszere két nem egyenlő részre osztja fel a szervezetet, mégpedig az ellenőrzött tagállamokra és a “többiekre”. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (ET PKGY) elnöke szerint meg kell vizsgálni, miként fejleszthetik az ellenőrzés rendszerét úgy, hogy néhány államban ne gondolják azt, kizárták őket az Európa Tanácsból.

Szergej Nariskin, az orosz törvényhozás alsóházi elnöke október elsején részt vett Strasbourgban az ET PKGY őszi ülésszakán, és felszólalásában bírálta a szervezet monitoringrendszerét. Az orosz parlament alsóházi elnöke akkor azt mondta, hogy ideje lenne áttérni a konkrét témák vizsgálatára, nem a tagállamokat kellene egészében ellenőrizni. Szerinte a kötelezettségek betartását ellenőrző folyamat egyes országok hátrányos politikai megkülönböztetésévé vált.

Oroszországot a parlamenti elnökhöz intézett kérdések során számtalan bírálat érte Strasbourgban a homoszexualitás propagandáját kiskorúak körében tiltó törvény miatt. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének őszi ülésszaka határozatban szólította fel Moszkvát az említett jogszabály, a rágalmazást szabályozó törvény, valamint a nem kormányzati szervezetek működését nehezítő úgynevezett külföldi ügynöktörvény felülvizsgálatára.

Eközben a Ria Novosztyi orosz hírügynökség közölte Nils Muiznieksnek, az Európa Tanács emberjogi biztosának tavaszi jelentését oroszországi vizsgálódásáról, amelyben bírálta az orosz igazságszolgáltatás rendszerét. Muiznieks egyebek között megállapította, hogy a bírák nem függetlenek, és “az igazságszolgáltatás normális működése” még nem biztosított Oroszországban. A lett emberjogi biztos azt javasolta, hogy fejleszteni kell a bírák kinevezésével és menesztésével kapcsolatos eljárást is.

Az orosz parlament kedden tárgyalta és első olvasásban elfogadta a Legfelső Bíróság és a Legfelső Választott Bíróság összevonására tett államfői törvényjavaslatot, amelyet az utóbbi testületnél elleneznek, mert a választott bírósági rendszer teljes megszüntetésétől tartanak.

– MTI, Kegyes Csilla –

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Balogh F. András: Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója
Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója - mondta el az MTI-nek Balogh F. András, az Eötvös Loránd [...] tovább »
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: eljegyezték Beatrix hercegnőt
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: Beatrix hercegnő, II. Erzsébet királynő 31 esztendős unokája [...] tovább »
Meghalt Jacques Chirac volt francia államfő
Elhunyt csütörtök reggel 86 éves korában Jacques Chirac egykori francia államfő, aki 1995 és 2007 között volt [...] tovább »
Csődbe ment a Thomas Cook, a legrégibb brit utazási iroda
Csődbe ment hétfőn és azonnali hatállyal beszüntette tevékenységét a legrégibb brit utazási iroda, a Thomas [...] tovább »
Több mint ezer embert evakuáltak vagy kimentettek a trópusi vihar által sújtott Houstonból
Több mint ezer embert evakuáltak vagy mentettek ki csütörtökön az Egyesült Államokban a texasi Houston [...] tovább »
Az internet szabályozásáról tárgyalt Trump és Zuckerberg
Az internet szabályozása volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása