Frissítve:

Jávor: a szocialisták megválnak Simon Gábortól

Budapest, 2014. február 4., kedd (MTI) – Jávor Benedek úgy tudja, hogy az MSZP már döntött: “megválnak” a párt elnökhelyettesétől, Simon Gábortól, akiről a Magyar Nemzet kedden azt írta, 240 millió forintos be nem vallott vagyont tart ausztriai bankszámlákon.

hiba beküldése

A Párbeszéd Magyarországért társelnöke erről újságírói kérdésre válaszolva beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Jávor Benedek azt mondta, véleménye szerint szükség van az ügy tisztázására, és az MSZP-nek lépnie kell. Hozzátette: információi szerint a szocialisták is úgy látják, hogy “ez egy elítélendő lépés volt Simon Gábor részéről”, és úgy gondolják, hogy “nem kívánatos a szereplése az MSZP színeiben a 2014-es választáson”.

A Magyar Nemzet kedden forrásmegjelölés nélkül azt írta: a szocialista politikus 2009. április 10-én 575 ezer eurót és 163 ezer dollárt helyezett el Ausztriában nyitott értékpapírszámláira, 2013. október 16-án betétszámlájának egyenlege 770 ezer eurót tett ki, több mint 240 millió forintot.

A napilap szerint korábbi bevallásai alapján sem mutatható ki, hogy honnan származik a pénz, és a képviselő jelenlegi vagyonbevallásában sem szerepelteti azt. A szocialista képviselő a banknak úgy nyilatkozott, hogy a vagyon többek között egy cég és egy budapesti ingatlan eladásából származott – írta a Magyar Nemzet.

Az MTI kedden többször kereste Simon Gábort, de nem sikerült elérnie. A szocialista párt későbbre ígért tájékoztatást.

A hvg.hu kedden azt írta: távoznia kell a közéletből Simon Gábornak. A lap információi szerint erről egy a baloldali ellenzéki pártok tagjaiból álló válságstáb döntött. Úgy tudják, Mesterházy Attila MSZP-elnök – aki jelenleg az Egyesült Államokban van – telefonon beszélt Simonnal, és azt mondta: minden posztjáról le kell mondania.

A hvg.hu azt is írta, több politikustársa szerint volt felesége szivárogtathatta ki az adatokat Simon Gábor ausztriai megtakarításairól.

Simon Gábor egy évtizede a szocialisták egyik vezető politikusa. 2002 óta országgyűlési képviselő, 2008 és 2010 között munkaügyi államtitkár volt. 2004-től elnökhelyettessé választásáig az MSZP-választmányt vezette, 2012 márciusa óta a szocialista párt második embere. Jelenleg a parlament fogyasztóvédelmi bizottságának elnöke, az összefogás XVIII. kerületi képviselőjelöltje, és a 12. hely várományosa a baloldali pártok közös listáján.

Vagyonnyilatkozatában egy XVIII. kerületi, 97 négyzetméteres és egy XII. kerületi, 120 négyzetméteres társasházi lakást, valamint egy balatonszemesi üdülőt tüntet fel, ezen kívül felerészben tulajdonosa egy soproni kiskertnek. Bevallása szerint 8 millió forint megtakarítása és befektetése van, 9 millió forintja pénzintézeti számlán, valamint 5 millió forint más szerződés alapján fennálló pénzkövetelése. Magánszemélyeknek 12 millióval tartozik. Külföldi megtakarításról nem számolt be.

-MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Időjárás-jelentés – 2017. október 22.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Kiadós esőzéssel kezdődik a hét
Budapest - A hétfői ünnepnapon országszerte kiadós esőzésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. [...] tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 42. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
10 étel, amely segít fiatalon tartani
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nemcsak méregdrága arckrémekkel és szemkörnyékápolókkal vehetjük fel a [...] tovább »
8 hétköznapi dolog, amivel bármilyen foltot eltávolíthatunk
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Vörösborban ázik az asztalterítő? Zöld fűfolt éktelenkedik a gyerek [...] tovább »
Reformáció 500 – Varga: nemzeti létünk elválaszthatatlan a reformációtól
Budapest - Nemzeti létünk, az elmúlt évszázadok magyar történelme nem érthető a reformáció magyarországi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Az idény leggyengébb játékával szereztünk fontos három pontot.”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 11. fordulójában vasárnap két meccset játszottak. tovább »
„Nehéz volt ez a győzelem, mint az iskolatáska”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 11. fordulójában öt mérkőzést rendeztek meg vasárnap. tovább »
Női kézilabda EHF Kupa – A Debrecen is továbbjutott
Debrecen - A DVSC-TVP hazai pályán hat góllal legyőzte a lengyel Metraco Zaglebie Lubin csapatát a női kézilabda [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – A Debrecen csak 27 pontot szerzett
Budapest - Az előző idényben ezüstérmes Pénzügyőr SE hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a DEAC csapata [...] tovább »
„Egyszer vezettünk a mérkőzésen, de a legjobb pillanatban”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 11. fordulójában négy mérkőzést rendeztek meg [...] tovább »
“Sérülés nélkül húztuk le a mérkőzést”
Hajdú-Bihar – Íme, a megye II-es bajnokság déli csoportjában vasárnap játszott mérkőzés eredménye. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása