Frissítve:

Januárban kezdődhet a Győr Aréna építése

Győr, 2013. december 20., péntek (MTI) – Január első napjaiban kezdődhet a Győr Aréna sportkomplexum építése – közölte az MTI-vel pénteken Borkai Zsolt polgármester, miután a város közgyűlése meghozta az ehhez szükséges döntést.

hiba beküldése

Közlése szerint azzal, hogy a győri közgyűlés úgy döntött, 216 millió forint erejéig előfinanszírozza a munkálatokat, azokat körülbelül négy hónappal korábban kezdheti meg a Switelsky Kft., a FÉSZ Zrt. és a ZÁÉV Zrt. által alkotott konzorcium.

“Végre eljutottunk oda, hogy a multifunkcionális csarnok megépítésének nincsen most már akadálya” – jelentette ki az MTI-nek a városvezető, emlékeztetve arra, hogy a 4,9 milliárdos projekt – korábban a kormányzat által átvállalt – költségeiből 4,3 milliárdot tesz ki maga a csarnok, 600 millió forintot pedig környezete kialakítása.

Hozzátette: a január 6-i kezdést követően – a nyertes konzorcium vállalása szerint – október végén zárulnak a munkák, november közepén pedig már birtokba is veheti tulajdonosa az új sportkomplexumot.

A város keleti végére, Kiskútra tervezett multifunkciós csarnok a felújítás előtt álló Magvassy Sportcsarnokkal egybeépülve egy komplex létesítményt alkot majd, amelyben egy mobil lelátó segítségével a csarnok befogadóképessége változtatható lesz az aktuális rendezvény férőhelyigénye szerint.

Borkai Zsolt augusztusban arról beszélt az MTI-nek: az egyedi külsejű, megvilágításával a müncheni Allianz Aréna stílusát idéző új csarnok küzdőterét három pályára lehet majd szétválasztani, így a Magvassyval együtt egyszerre négy edzés is tartható lesz benne.

Győr polgármestere másfél hónapja beszélt arról az MTI-nek, nagy esélye van annak, hogy az Audi nevét viselje a tervek szerint jövő őszre megépülő sportkomplexum. Akkori közlése szerint egészen előrehaladottak a tárgyalások az autógyártóval, “nagyon nagy esély” van arra, hogy Audi Arénaként működjön a következő időszakban a csarnok.

A győri járműgyár a sportkomplexum működtetésébe szállna be, hiszen az építésre “száz százalékos kormányzati garanciát és támogatást kaptunk” – közölte.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása