Frissítve:

Január, az újrakezdés hava

Soltész Ian életvezetési tanácsadó Soltész Ian életvezetési tanácsadó - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Év elején érdemes tudatosítani magunkban, hogy mennyire fontos kezünkbe venni az életünket.

hiba beküldése

Új év, új fogadalmak. Mintha valóban tiszta lappal indulnánk el minden új esztendő beköszöntével. Január elején újraindulni a látszik az a bizonyos számláló, amely könyörtelenül szembesít azzal a ténnyel, hogy nincs időnk halogatásra. Egy biztos: minden alkalom tökéletes arra, hogy a saját sorsunk kovácsaivá váljunk.

Soltész Ian életvezetési tanácsadó szerint az újévi fogadalmak esetén a legfontosabb, hogy cselekedjünk, és ne a világtól várjuk a változást. – Rögtön két tanítással kezdenék – válaszolja a Napló kérdésére a szakember. – Az egyik úgy hangzik, hogy ha ugyanazt tesszük, mint eddig, akkor ugyanazt az eredményt kapjuk, mint eddig. A másik Albert Einstein gondolata, miszerint az őrültség képlete nem más, mint folyamatosan ugyanazt tenni, és ettől más eredményt várni. Vagyis te légy az a változás, amit a világban látni szeretnél – ahogy Gandhi is mondta. Nem véletlen, hogy a jelenben milyen állapotot élünk meg. Érdemes ilyenkor megvizsgálni, hogy mit teszünk, vagy nem teszünk meg azért, hogy magányosak vagyunk, vagy más változást szeretnénk ebben az évben – tanácsolja Soltész Ian.

Kezdeményezzünk!

Tegyük fel magunknak a kérdést: mikor kezdeményeztünk legutóbb találkozót? Mennyire vagyunk nyitottak? Járunk-e érdeklődésünknek megfelelő rendezvényekre, előadásokra, képzésekre, ahol új embereket ismerhetünk meg? A szakértő szerint azok az emberek, akik népszerűek, és sok ember veszi körbe őket, gazdag a társasági életük, abban különböznek a többiektől, hogy szinte mindig ők kezdeményeznek. Nem másokra várnak, hanem felállnak és cselekednek. A kezdeményezőképesség egy szokás, amit bárki aktiválhat magában – állítja a tanácsadó.

– Olykor előfordul, hogy aki magányos, az tudat alatt pontosan ezt az állapotot szeretné fenntartani. Lehet, hogy másoknak panaszkodik erről, viszont a gyakorlat azt mutatja, hogy konkrétan semmit nem tesz meg azért, hogy kedvezőtlen helyzete változzon. Ebben az esetben az illető titkon valamit nyer abból a szituációból, amit fenntart – magyarázza Soltész Ian. – Nyerheti például a függetlenség érzését, a félelemből eredő biztonság érzését, hiszen ha kevés embert engedek be az életembe, akkor nem is tudnak sokan fájdalmat okozni. Ha valaki sokat csalódott már a saját elvárásai miatt másokban, akkor hozhat egy olyan döntést is újév tájékán, hogy kizárja a világot, és álarcokat húz magára.

Döntsünk év elején

– Az újévi fogadalmak kiváló táptalaja az a tény, hogy bármelyik pillanatban dönthetünk arról, miként viselkedjünk. Nem ugyanaz az egyedüllét és a magányosság fogalma. Egyedüllétről akkor beszélünk, amikor az illető tudatosan határozza úgy, hogy most szingli, egyedülálló, de ő jelenleg így érzi jól magát a bőrében. A magányosság negatív jelző, ami arra utal, hogy a személy társaságra vágyik, és nem érzi jól magát egyedül – hangsúlyozza a szakember.

– A munkám közben azt látom, hogy akit valóban zavar az, hogy nem megfelelőek az emberi kapcsolatai, az előbb-utóbb elkezd cselekedni és változtatni – mondja a tanácsadó. – Mi erre a gyakorlati módszer? Nekünk kell azt nyújtanunk másoknak, amit kapni szeretnénk – javasolja a szakember. Mutassuk meg a világnak, hogy mire van szükségünk. Ha azt akarjuk, hogy szeressenek, kezdjünk el szeretni másokat. Hiszen minden belőlünk indul ki, a világ pedig vissza fogja tükrözni azt. Ha nyitottság van bennünk, akkor a nyitottságot, ha zárkózottság, akkor a zárkózottságot. Soltész Ian szerint ezek a döntések nem függnek az életkortól, és bennünk rejlő értékeinket meg kell osztanunk a világgal. Erre kiváló alkalom az új esztendő kezdete, hiszen az, hogy még dobog a szívünk, azt jelenti, hogy a világnak még terve van velünk, és szüksége van ránk.

SZD



További hírek a Életmód kategóriából
A tinilány csak egy jelenetet akart utánozni egy pornófilmből, de ezentúl egy zacskóval a testén kell élnie (18+)
Ausztrália - A 16 éves ausztrál lány és a barátja úgy döntött, megpróbálnak lemásolni egy [...] tovább »
30 tény a nagyvilágból, amely téged is meg fog lepni
Tudtad, hogy a piócáknak hány agya van? Vagy, hogy a nyelvünk sokkal másabb pozíciót foglal el a szánkba, mint [...] tovább »
Emberek, akik arra születtek, hogy minden problémát megoldjanak
Minden emberben ott rejlik a kreativitás, és vannak olyanok, akik hagyják, hogy ez felszínre is kerüljön. Ilyenkor [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2019. január 17.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Majál-túrautak félórás sétától félmaratonig
Miskolc – Félórás sétától a félmaratoni távig lehet kombinálni az útvonalakat. tovább »
Majka visszavonul?
Budapest – A Bors számolt be arról, hogy Majka egy időre visszavonul, és Amerikában telepedik le a családjával. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Póta meccslabdáról kapott ki, Madarász és Majoros is kiesett
Budapest - Mind a három magyar játékos, Póta Georgina, Madarász Dóra és Majoros Bence is vereséget szenvedett az [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Hosszabbításban verte az FTC a Vasast
Budapest - A listavezető Ferencváros hosszabbításban győzött a Vasas otthonában, míg a Fehérvár nyert a megyei [...] tovább »
Férfi kézilabda vb – Izland is a középdöntőbe jutott
Koppenhága - Izland válogatottja két góllal legyőzte Macedónia csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Mályi FC: Veretlenül lehetnek kettesek
Mályi – A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Dél-Borsod csoportját a Mályi FC gárdája vezeti. tovább »
Férfi kézilabda vb – Tunézia lesz a magyarok harmadik ellenfele a középdöntőben
Koppenhága - Tunézia válogatottja öt góllal legyőzte Ausztria csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
DVSC: Nikitscher Tamással is hosszabbított a klub
Debrecen - A fiatal középpályás 2021 decemberéig írt alá - adta hírül a dvsc.hu. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása