Frissítve:

Janics-ügy – Férje szerint Douchev-Janics jövőre versenyezni fog

Budapest/Újvidék, 2012. november 30., péntek (MTI) – Douchev-Janics Natasa férje, egyben edzője, Andrian Douchev kijelentette: felesége – függetlenül attól, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség nem adta ki a versenyzési engedélyét – jövőre is indulni fog nemzetközi viadalokon.

hiba beküldése

“Natasa 2013-ban is versenyezni fog! Az MKKSZ nem fogja kiadni a versenyzési engedélyét, de nekünk megvannak a legitim módszereink, hogy joga legyen a fellépésekre, s bízom benne, hogy a szerb állam is segíteni fog ebben” – idézte az újvidéki Magyar Szó internetes kiadása a bolgár szakembert, aki hangsúlyozta: nem fogja megengedni, hogy felesége egyetlenegy hónapot is kihagyjon, mivel az a tervük, hogy a 2016-os riói olimpián ismét dobogóra álljon.

Erről azután beszélt Andrian Douchev, hogy a háromszoros olimpiai bajnok kajakos csütörtökön Az én sportolói utam címmel előadást tartott a belgrádi Testnevelési Egyetemen. A 30 éves sportoló az egyetemistáknak elmondta, hogy idén az volt számára lelkileg a legnehezebb pillanat, amikor nem engedélyezték, hogy a londoni ötkarikás játékok ideje alatt egy szállodában lakjon kislányával, Milanával.

“Az olimpián az aranyérem megszerzése volt a célom, s hogy ez nem sikerült, azért történt meg, mert a kislányom nem volt velem. Ez lelkileg nagyon megviselt. Igaz, hogy nyertem egy ezüst- és egy bronzérmet, de ez nem az volt, amit szerettem volna” – fogalmazott Douchev-Janics Natasa.

A bácskapalánkai születésű, magyar-szerb kettős állampolgárságú versenyző szeptember 27-én jelezte az MKKSZ-nek, hogy Szerbiában akarja folytatni a pályafutását, mert férje állást kapott a Szerb Olimpiai Bizottságtól, és szeretnék egyben tartani a családot. Az MKKSZ felkészülési hozzájárulás címén 150 ezer eurót (42 millió forintot) kér a távozó sportolóért, a befizetés határideje péntek éjfél. Kedden Baráth Etele, az MKKSZ elnöke egy tv-interjúban azt mondta: ha péntekig nem fizetnek a szerbek, Janics Natasának két évet ki kell hagynia.

A szerb sajtó korábban arról cikkezett, hogy Szerbia villámgyors eljárással honosíthatja Andrian Douchevet, és akkor Douchev-Janics Natasa – férje jogán – már jövőre indulhatna a világversenyeken szerb színekben.

MTI

Címkék:


További hírek a Sport kategóriából
Guzi Blanka díja
Miskolc - A Magyar Öttusa Szövetség évzáróján, az Év spor­to­ló­ja díjat a juniorok között a miskolci [...] tovább »
Rövidpályás gyorskorcsolya vk – Jászapáti magát is meglepte a győzelmével
Budapest - Jászapáti Petra saját bevallása szerint magát is meglepte azzal, hogy múlt hétvégén 500 [...] tovább »
Női kosárlabda EK – A Szekszárd és a DVTK is már nyolcaddöntős
Budapest - Mind a két magyar továbbjutó, a Szekszárd és a DVTK is kiemelt lett a női kosárlabda Európa [...] tovább »
Stollár Fanny: jövőre a top 50 a cél
Budapest - Jövőre a tenisz-világranglista legjobb 50 helyezettje közé szeretne bekerülni Stollár Fanny, aki [...] tovább »
Rövidpályás úszó-vb – Budapest is házigazdája lesz az új szupersorozatnak
Hangcsou - Budapesten lesz az egyik állomása a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA [...] tovább »
DVTK-Fux: A listavezetőhöz mennek
Miskolc - A női röplabda NB I Liga, 12. fordulójában Kaposvárra látogat a DVTK-Fux csapata. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DEAC: a Zalaegerszeg ellen küzdenek pontokért a kosarasok
Debrecen - A DEAC egy győzelemmel ismét harcban lehet a felsőházba jutásért. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása