Frissítve:

“Jani, nyugi, ne pánikoljál” – Videóra vették, ahogy elszabadult a tiszacsegei komp

“Jani, nyugi, ne pánikoljál” – Videóra vették, ahogy elszabadult a tiszacsegei komp © Forrás: ATV
Tiszacsege – Az ATV kamerája pont forgott, amikor a kompot tartó láncok elpattantak, és a jármű megindult a jeges folyó közepe felé, az éjjeliőrrel a fedélzeten.

hiba beküldése

A komp olyan hirtelen szabadult el hétfőn délelőtt, hogy az éjjeliőr már nem tudott róla leugrani. A jégtáblák körülbelül 500 méterre sodorták el a szerkezetet, és villámgyorsan bevitték a folyó közepére.

Az ATV stábja mindent felvett, a parton tartózkodók egy-két káromkodás kíséretében próbáltak tanácsokat adni a bajba került férfinak.

Az éjjeliőrt végül helikopterrel tudták kimenekíteni.

A kompon ragadt férfival a Hajdú-bihari Naplónak is sikerült interjút készítenie.

A komp még mindig a jég fogságában van, kedd délutánig mintegy huszonöt kilométerre sodródott a tiszacsegei kikötőtől.


Tiszai árhullám – Még a jég fogságában van a tiszacsegei komp

Még mindig a jég fogságában vesztegel a folyó medrében, a kompkikötőtől mintegy 25 kilométerre a tiszacsegei komp, amelyet hétfőn sodort el a jeges ár – mondta el a település polgármestere kedden délután az MTI érdeklődésére.

Helikopterrel mentették ki a tiszacsegei komp éjjeliőrét

Az árvíz és a jégzajlás miatt nem jár Tiszacsege és Ároktő között az átkelőkomp. A tiszacsegei oldalon kellene kikötve pihennie. Ez így is volt egészen hétfő reggelig, amikor is az érkező, nagy mennyiségű jégtömeg elsodorta a vízi járművet, fedélzetén a szolgálatban lévő éjjeliőrrel.

Videó: Így mentették ki katonai helikopterrel a jégbezárt tiszacsegei kompkezelőt

Katonai helikopterrel kellett kimenteni a jeges áradatból egy férfit Tiszacsegén. Az őrként és kompkezelőként dolgozó férfi a köteleket akarta ellenőrizni, amikor a jeges ár magával ragadta a kompot, elszakította a láncokat és elsodorta az átkelőhajót, fedélzetén a férfival.




További hírek a Magyarország kategóriából
Megkezdődött a furmint és a hárslevelű felvásárlása Tokaj-Hegyalján
Tolcsva - Megkezdte a furmint és a hárslevelű szőlő felvásárlását az állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt.a [...] tovább »
Még tart a kárfelmérés az erdélyi vihar után
Budapest - Még tart a károk felmérése Erdélyben a múlt vasárnapi vihar után, amely templomokat is megrongált; a [...] tovább »
Szakértői vélemény: gyorsulnak jövőtől az adóperes eljárások
Budapest - Jelentősen gyorsítja és hatékonyabbá teszi az adóperes eljárásokat jövő év január elsejétől az [...] tovább »
Újabb 100 Credo autóbusz áll forgalomba, Borsodba is érkeznek járművek
Győr, Miskolc - Száz új Credo buszt adott át megrendelőinek a Kravtex-Kühne csoport, a járművek három [...] tovább »
Hogy veszünk használt autót?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Egyre tudatosabban választanak használt autót a magyarok egy friss felmérés szerint. tovább »
Őszi tippek a tökéletes bor-sajt párosításhoz
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ez a pár javaslat jó alapot adhat a legfinomabb ízpárok megtalálásához. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Barcikai lett a Miskolci FE
Miskolc, Kazincbarcika - Úgy tűnik, hogy új otthonra lel az OB II-es férfi-floorballcsapat. tovább »
DVTK Jegesmedvék: Már az első harmadban eldőlt
Miskolc - Könnyű győzelmet aratott péntek este a DVTK Jegesmedvék Erste-ligás hokicsapata. tovább »
Szpari – Olyan lehet, mint a Sopron elleni volt
Nyíregyháza - A Szpari már szombaton útnak indul a vasárnapi, mosonmagyaróvári meccsre. tovább »
Egyesben második, párosban első lett
Nyíregyháza - Laskai Írisz jól szerepelt a karcagi másodosztályú asztalitenisz-ranglistaversenyen. tovább »
Mezőkövesd vs. Újpest – Létszükséglet a három pont
Mezőkövesd - Szombaton este játsszák a Mezőkövesd Zsóry FC – Újpest FC NB I-es labdarúgó-mérkőzést. tovább »
Ifi ob: nagy csatát vívott a döntőben a két Bernáth
Debrecen - Házon belül döntötte el a két DVSC-s Bernáth, hogy Attila vagy László a jobb a szombati 49 kilós [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása